KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Frank Sinatra 1915–1998

• Schubert Gusztáv: Saint-Just Godard Utcakő és kamera
• Ludassy Mária: Harminc év után Párizsi tavasz
• Tillmann József A.: Dizájn és forradalom Németország '68-ban
• Hirsch Tibor: Kisgenerációk cifra nyomorúsága Jégvihar
MEDIAWAVE
• Kövesdy Gábor: A magyar ugaron Mediawave
• Csejdy András: Tartós hullám Mediawave
• Csejdy András: Kimodva, kimondatlan Beszélgetés Parti Nagy Lajossal

• Takács Ferenc: A Gonosz keresztútja: vámpír-western Vámpírok
• Pápai Zsolt: Mindenszentek éjszakája John Carpenter rémálmai
• N. N.: John Carpenter
• Varró Attila: X-ekták Idegenek az éjszakában
• Ágfalvi Attila: Don Luis esete Vérnősző Barommal és Éneklő Farkasszukával Buñuel és Kékszakáll
• N. N.: Lynch a Filmvilágban
• Horváth Antal Balázs: Johnnie Farragut történetei David Lynch: Hotelszoba
TELEVÍZÓ
• Gombár Csaba: Képszavazás Választási levelek
• Lengyel László: Képszavazás Választási levelek
FESZTIVÁL
• Báron György: A látás tökéletlensége San Francisco
FILMZENE
• Fáy Miklós: M, mint ember Greenaway és Mozart
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Levélpiszok Ponyvalevél
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Vérfagyasztó
• Halász Tamás: Életre-halálra
• Harmat György: Palmetto
• Hungler Tímea: Vad vágyak
• Petrányi Viktória: Szegény embert az amish húzza
• Vidovszky György: Balkáni törvények
• Tamás Amaryllis: A család szégyenei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Jean Delannoy (1908-2008)

Bikácsy Gergely

 

Matuzsálemi korban meghalt Jean Delannoy, mára elfeledett, de fél évszázada még az egyik (sőt, talán René Clair és Marcel Carné mellett) a legismertebb és legsikeresebb francia filmrendező. A háború alatt hazájában már sikerrendező volt, majd 1945 után néhány évig európai sorozat-fesztiválnyertes. Világhírű mozgóképe a Cocteau-darabból készített Örök visszatérés, e jelenkorba – inkább steril kortalanságba - ültetett Trisztán-legenda, Jean Marais-vel, majd a jeges formanyelvű Gide-adaptáció, az Elveszett boldogság (Symphonie pastorale). Irodalmias „mívesség” és – főként az utóbbit – hamis, klasszicizáló, akadémikus ízű esztéticizmus jellemzi.

A filmtörténetet nemsokára átíró új hullám, a „nouvelle vague” dühös fiataljainak hamarosan első számú céltáblája lett, még saját, új irányzatuk kibontakozása előtt. Az akkor kritikus Truffaut az ő irodalmi adaptációinak éles támadásával keltett feltűnést. Delannoy, épp társadalomrajzának hiányával, klasszicizmusával a – kevés – ötvenes években nálunk is bemutatott nyugati filmrendezők egyike volt. Egy, a maga korában kevéssé ismert 1951-es Delannoy-film különös rokonvonásokat mutat a később és épp a „papa mozija” ellenében máig eleven és szépségéből mit sem vesztő Négyszáz csapással: Delannoy A vad fiú című regény-adaptációjában egy anyjából fájdalmasan kiábrádult kiskamasz elmenekül otthonról, a tengerparton, a kikötőben csavarog, végül egy óceánjáró kapitánya veszi oltalmába… A furcsa hasonlóságról nem emlékeznek meg a szakkönyvek, Truffaut sem kommentálta később… Legnagyobb itthoni közönségsikerét egy kiskamasz-vígjátékkal érte el; ezt akkoriban (1954/55) minden magyar moziba járó gyerek és minden szülő megnézte, tapsolta: Gyermekbíróság (Chiens perdus sans collier). A kamasz-életsorsokat illetően már első rendezése előtt is könyörtelen Truffaut ezt már válogatott szavakkal szidalmazta, és gyakran idézett szidalomkötege a francia filmesztétika tananyagává vált.

Jean Delannoy mindenkit túlélt, főleg az új hullámot. Nemcsak biológiai értelemben: azt a fogalmat, hogy „alkotói válság”, nem ismerte, nyolcvan-kilencven évesen is rendszeresen dolgozott, például a szentéletű francia apácanővérről, Bernadette-ről forgatott trilógiát. Még mindig volt közönsége, és még mindig figyelt rá az igényes kritika is. Hosszú pályája semmiképp sem tanulság nélküli.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9498