KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/augusztus
KRÓNIKA
• Grunwalsky Ferenc: Az ember, akinek a fotója megőrzi a filmeket
• MTFA kuratóriuma: A Magyar Történelmi Film Alapítvány pályázati eredményei
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: Három szputnyikok Elhallgatott fiatalok

• Forgách András: Stanley, a látnok Fény, zene
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Janisch Attila: A szellem színjátéka 2001. Űrodisszeia
• Csejdy András: Inába a bátorságot Burgess–Kubrick: Gépnarancs
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Végre: filmünnep! Cannes
• N. N.: Az 51. Cannes-i Filmfesztivál díjazottjai

• Csantavéri Júlia: Dühösen és szerelmesen Itália '68
• Gelencsér Gábor: Fekete és vörös A pacifista
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Pénz, egyenes adásban Gazdagok a tévében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Mátyás király falvédõje Országalma
• Báron György: A harmadik nemzedék A szélhámos
• Győrffy Iván: Vadember kamerával Alain Fleischer filmjeiről
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Turisták
• Vidovszky György: Két apának mennyi a fele?
• Mátyás Péter: A kód neve: Merkúr
• Gyurkovics Tamás: Lény 2.
• Bori Erzsébet: Vízözön
• Harmat György: Hat nap, hét éjszaka
• Hungler Tímea: Paulie
• Tamás Amaryllis: Nyomás alatt
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Körzetszám: 007

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Rozsda és csont

Pápai Zsolt

De rouille et d’os – francia, 2012. Rendezte: Jacques Audiard. Szereplők: Marion Cotillard, Matthias Schoenaerts. Forgalmazó: SPHE. 117 perc.

A rendezőként két évtizede debütáló Jacques Audiard zseniális szürke eminenciás, aki ugyan nem forradalmian új filmeket készít, de minden munkája figyelmet kelt. A műfaji öntőformákat és a hagyományosabb elbeszélőtechnikát felhasználva bravúrosan képes a szereplők lélektani útját bemutatni, néha hatást is vadászva, de jobbára a jó ízlés határain belül maradva. A nyolcvanas évek francia újromantikusaihoz – Bessonhoz, Carax-hoz, Beineix-hez – hasonlóan kivált a melodrámát és a bűnügyi zsánereket kedveli, sőt alkalmasint azok keverését sem veti meg (A számat figyeld!; Halálos szívdobbanás; A próféta).

Legújabb filmje a melodráma felé húz, és bár bűntény is akad benne, a feszültséget nem a bűnügyi, hanem a szerelmi szál biztosítja: a néző az expozíciótól tisztában van vele, hogy love storyt lát, ugyanakkor a két főszereplő látványosan nem tud egymás iránti érzelmeiről. A suspense abból fakad, hogy végig kérdéses–kétséges: vajon ráébrednek-e szerelmükre?

A történet leírhatatlanul steril és banális. A delfinárium lábait vesztő csodanője, Stéphanie és a drogos feleségétől kisfiát magához vevő, kidobóemberként és illegális utcai harcosként dolgozó Ali összetalálkozik a francia Riviérán, majd barátkozni kezdenek. Az egyik fizikailag, a másik pszichésen sérült, ráadásként pedig mindkettő mérhetetlenül magányos – nehezen hihető, hogy ebből az alaphelyzetből kihozható egy manírmentes film. Márpedig – kis kisiklásokkal – kihozható, részben az említett suspense, részben a ragyogóan megrajzolt figurák és az őket alakító színészek miatt. Marion Cotillard játéka pazar, mint mindig, de kivált az Alit megformáló Matthias Schoenaerts (Bikanyak; Fekete könyv) vállán van hatalmas súly: figurájának fő feladata, hogy nyersességével a témában rejlő érzelmességet gátak közé szorítsa, túláradni ne engedje.

A centrális férfialak származása, neve és társadalmi státusza ugyan távolról Fassbinder A félelem megeszi a lelket című mesterművét idézi, mindazonáltal Audiard sokkal inkább kapcsolódik bizonyos klasszikus hollywoodi és kortárs francia mintákhoz. Az ötvenes évek álomgyári melodrámáját azzal idézi meg, hogy rendre kikacsint Leo McCarey Félévente randevújára (lásd a tolószékbe kényszerült nőfigura szerepeltetését, és a testi-lelki bénultságot legyőző szerelem motívumát), míg a közelmúlt viharos sikerű francia opusza, az Életrevalók hatását a történet vonalvezetése és a főhősök közti viszony alakulásának rajza mutatja.

Jóllehet a rendező–forgatókönyvíró nem tudja végig szinten tartani művét (a halmozott krízishelyzetek adagolásánál, kivált a zárlatban, megcsalja az arányérzéke és az ízlése, és ekképpen a giccshatárig óvakodik), ám ennek ellenére pozitív a mérleg. Igaz, a Rozsda és csont nem annyira egyben tartott, mint a Félévente randevú, nem annyira humoros, mint az Életrevalók, és nem is annyira mély, mint A félelem megeszi a lelket, de szép mozi: megmelegedik tőle a szem.

Extrák: Audiokommentár Jacques Audiard rendező–forgatókönyvíró és Thomas Bidegain társ-forgatókönyvíró közreműködésével; kimaradt jelenetek, kommentárral; werkfilm; kisfilm a vizuális effektusokról; kisfilm a bemutatóról a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/05 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11468