KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/augusztus
KRÓNIKA
• Grunwalsky Ferenc: Az ember, akinek a fotója megőrzi a filmeket
• MTFA kuratóriuma: A Magyar Történelmi Film Alapítvány pályázati eredményei
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: Három szputnyikok Elhallgatott fiatalok

• Forgách András: Stanley, a látnok Fény, zene
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Janisch Attila: A szellem színjátéka 2001. Űrodisszeia
• Csejdy András: Inába a bátorságot Burgess–Kubrick: Gépnarancs
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Végre: filmünnep! Cannes
• N. N.: Az 51. Cannes-i Filmfesztivál díjazottjai

• Csantavéri Júlia: Dühösen és szerelmesen Itália '68
• Gelencsér Gábor: Fekete és vörös A pacifista
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Pénz, egyenes adásban Gazdagok a tévében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Mátyás király falvédõje Országalma
• Báron György: A harmadik nemzedék A szélhámos
• Győrffy Iván: Vadember kamerával Alain Fleischer filmjeiről
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Turisták
• Vidovszky György: Két apának mennyi a fele?
• Mátyás Péter: A kód neve: Merkúr
• Gyurkovics Tamás: Lény 2.
• Bori Erzsébet: Vízözön
• Harmat György: Hat nap, hét éjszaka
• Hungler Tímea: Paulie
• Tamás Amaryllis: Nyomás alatt
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Körzetszám: 007

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Roald Dahl: Szofi és a HABÓ

Szerzőóriás

Tüske Zsuzsanna

Dahl meséiben a felnőttek jelentik a legnagyobb veszélyt.

 

Roald Dahl, halhatatlan és meglepetésekkel teli írómágusként máig képes arra, hogy olvasóközönségét akár egy életen át elkísérje, felejthetetlen mutatványokkal lenyűgözve – az álmokra éhes gyermekkort varázslatos, tarka meseregények izgalmaival, a józanságra ítélt felnőtt létet meghökkentő novellák fanyar fekete humorával színezi át. Az 1990-ben elhunyt fantáziagyáros műveinek két csoportja látszólag kétféle világba repít és különböző korosztályokhoz szól, a dahl-i spiritusznak köszönhetően azonban a gyermekregények éppen olyan sokarcúvá válnak, mint szerzőjük – mélyrétegeikben, értelmezési tartományaikban a felnőtt közönség számára is jócskán rejtőznek titkok és válaszok. A nagykorúakhoz írt mesék sötét tónusai sokszor a szemkápráztató képek, a színpompás kalandok világában is felbukkannak és rendre ahhoz a kegyetlen megállapításhoz vezetnek, miszerint a gyermeki lét maga a megtestesült szenvedés, a szüntelen kiszolgáltatottság, amelyből kizárólag a fantáziavilágba való menekülés vagy – még pesszimistább értelmezés szerint – a halál(álom) adhat kiutat.

Dahl kiskorú hősei között akadnak árvák (Boszorkányok), családi erőszak áldozatai (Matilda), éhezők (Karcsi és a csokigyár) sőt egyszerre mindhárom csoportba tartozók (James és az óriásbarack), minden esetben a felnőttek jelentik számukra a legfőbb veszélyt – a szeretetlenségtől és a magánytól válnak a különféle szörnyek (szadista iskolaigazgatónők, gyerekgyűlölő gyártulajdonosok, rideg kékharisnyák) prédájává a megelevenedett rémálmokban. Dahl 1982-es keletkezésű műve, a Szofi és a HABÓ (az idei magyar kiadásban immár A barátságos óriás címen) takaros összefoglalót ad ezekből a motívumokból, sőt az egyik legszemélyesebb regényeként (amelyet szerzője a kedvencének tartott) további finomsággal gazdagítja az alkotói univerzumot is. Dahl többnyire kisfiúkra osztja a főhős szerepét, ez esetben azonban egy fruska, az árvaházban sínylődő Szofi áll a középpontban, akinek alakját – a bevezetőben olvasható ajánlás alapján – imádott kislányáról, Oliviáról mintázta. A borzongató elemek már a könyv első oldalait éjfeketére festik. A kis Szofi álmatlanul gubbaszt a hálóteremben, amelyet éjjel senki, semmilyen indokkal nem hagyhat el fenyítés nélkül. A halálos csend alapján Szofi úgy gondolja, a legendás boszorkányok órája érkezett el, „amikor az összes sötét dolog előjön a rejtekhelyéről, hogy egy időre hatalmába kerítse a világot”, ehelyett azonban egy nyolc méteres, árnyfekete idegen tűnik fel az éjszakában, aktatáskával és trombitával a kezében, majd az ablakon keresztül elragadja a kislányt. Így kezdődnek el Szofi és a jámbor monstrum, HABÓ, azaz a Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás kalandjai, aki álmokat fúj be alvó gyerekek szobájába és kizárólag zöldséggel (az Óriásföldön termő orrborkával) táplálkozik: valódi különc a vérszomjas, emberevő óriások birodalmában, akárcsak újdonsült, kis szövetségese, a családi közegben felcseperedő gyerekek között. A kívülálló párosnak hamarosan világmentő küldetése akad: megfékezni a falánk óriáscsürhét, akik – a Boszorkányok szipirtyóhadához hasonlóan – komolyan veszélyezetetik Anglia kiskorú-állományát, országos gyereklakomára készülve.

A Szofi és a HABÓ-ban – a mágikus látványvilág mellett – a nyelvi játék is kiemelt szerepet kap: az óriás sutaságából, tanulatlanságából bravúros, ízes szófacsarások születnek (amelyek magyar nyelvre átültetésére a fordító, Nagy Sándor mesteri megoldásokkal szolgált). Dahl művét többszörös reflexió szövi át: a szerző/óriás egy helyen Charles Dickens-t méltatja, amellyel egyszerre jelenik meg az árvaság és az írói tehetség tematikája, ehhez társul a HABÓ által befőttesüvegbe zárt sok ezer álom egyike egy kisfiúról, aki arról ábrándozik, hogy egy napon az egész világ az ő könyvét fogja izgalommal olvasni. Dahl a történet végén egyértelművé teszi, hogy a komoly írói babérokra érdemes, finom hallású szócsavaró ő maga, aki az emberek között megtelepedve papírra vetette közös kalandjaikat Szofival. Miközben a mese lapjain hatalmas ám barátságos személyében Szofi apukára és álomvilágra talál, a való élet ennél szívszorítóbb és kegyetlenebb történetet írt: a kis Olivia nyolc évesen agyvelőgyulladásban elhunyt, amit az író élete végéig képtelen volt feldolgozni. A Szofi és a HABÓ egyfajta művészi kísérletet jelentett erre (húsz évvel a tragédia után): nemcsak renitens humora és zseniális nyelvezete teszi kiemelkedővé a Dahl-csodavilágban és a világirodalomban, de az életmű legmegindítóbb gesztusával egyszerre két személyt emel a halhatatlanságba – írót és gyermekét.

 

Móra Kiadó, 1990 / Kolibri Kiadó, 2016

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/09 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11983