KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/augusztus
KRÓNIKA
• Grunwalsky Ferenc: Az ember, akinek a fotója megőrzi a filmeket
• MTFA kuratóriuma: A Magyar Történelmi Film Alapítvány pályázati eredményei
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: Három szputnyikok Elhallgatott fiatalok

• Forgách András: Stanley, a látnok Fény, zene
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Janisch Attila: A szellem színjátéka 2001. Űrodisszeia
• Csejdy András: Inába a bátorságot Burgess–Kubrick: Gépnarancs
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Végre: filmünnep! Cannes
• N. N.: Az 51. Cannes-i Filmfesztivál díjazottjai

• Csantavéri Júlia: Dühösen és szerelmesen Itália '68
• Gelencsér Gábor: Fekete és vörös A pacifista
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Pénz, egyenes adásban Gazdagok a tévében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Mátyás király falvédõje Országalma
• Báron György: A harmadik nemzedék A szélhámos
• Győrffy Iván: Vadember kamerával Alain Fleischer filmjeiről
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Turisták
• Vidovszky György: Két apának mennyi a fele?
• Mátyás Péter: A kód neve: Merkúr
• Gyurkovics Tamás: Lény 2.
• Bori Erzsébet: Vízözön
• Harmat György: Hat nap, hét éjszaka
• Hungler Tímea: Paulie
• Tamás Amaryllis: Nyomás alatt
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Körzetszám: 007

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy tiszta nő

Koltai Ágnes

Polanski és Thomas Hardy? Látszólag semmi sem áll oly távol egymástól, mint a viktoriánus Anglia és a szenvedélyes Polanski; a túlfinomultság, a törékeny szépség és az érdes ösztönök. E képtelenséget táplálja, hogy az

Egy tiszta nő a filmtörténet egyik legnagyobb botrányhősének alkotása: a liliomtiprással vádolt, Amerikából űzött vadként menekülő Polanski, megtérve a jó öreg kontinensre, a naivul tiszta Tess Durbeyfield történetével „engesztelő imáját” suttogta el. Talán ezért lett légiesebb, törékenyebb Tess, a mocsokból, nyomorúságból felvergődött parasztlány, vagy, mert filmje tisztelgés tragikusan elhunyt felesége, az áttetszőén szőke Sharon Tate emléke előtt?

Polanski adaptációja könnyű prédája a filmet az irodalommal méricskélő nézőnek. Mi maradt Hardyból? – kérdezte követelően sok kritikusa. Persze, ha Hardy átlelkesített fatalizmusát, mérnöki   precizitással megszerkesztett regényét keressük, csalódunk: csak a buja természet és a vihar előtti táj színei emlékeztetnek rá.

Bármily aprólékos, lassan hömpölygő is a film, nem követi híven a regényt, a történet el-elkanyarodik, s épp innen fejthető fel Polanski saját Hardy-értelmezése. Minden túlzó, romantikus gesztus ellenére kesernyés, kiábrándult film az Egy tiszta nő. Polanski, Hardyval ellentétben nem hisz a fanatizmustól megtisztított vallásban; nem bújtatja reverendába a cinikus Alec d’Urberville-t, Tess megrontóját, és a fiatal Angel Clare sem hivatkozhat a Szentírásra, amikor ellöki magától a szerelmet. Itt nincs helye a moralizálásnak, sőt, a rációnak sem. Angel asztalán egymás mellett hever a Biblia és A tőke, mindkettő csukva. Nem tudja, melyiket válassza, legszívesebben még mindig az a fiúcska volna, akit a Marlott melletti réten rabul ejtett a fehér ruhás lányok tavaszköszöntő tánca, ez a boldog, pogány ünnep. Nem véletlen, hogy ebbe az ősi, tiszta pogány világba, menekül a film végén Tess és Angel. Stonehenge kőóriásai oltalmazzák röpke boldogságukat, s Angel még a Nap-Istenben hívő ember örömébe is belekóstolhat: látja, amint a kultikus kőoszlop tetején megjelenik a hajnalt jelző vöröses sugár. A Május-napi felszabadult tánctól keserű út vezetett a kihalt Stonehenge-ig, amely ráadásul nem bölcsője, hanem koporsója lett Tess és Angel viharos szerelmének.

S mit hagyott nekünk, cseppnyi reményként Polanski? Csak a felkelő Napot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6332