KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Kísértettörténet (Szellem/Világ)

Pápai Zsolt

A Ghost Story – amerikai, 2017. Rendezte: David Lowery. Szereplők: Rooney Mara, Casey Affleck. Forgalmazó: Revolutionary. 93 perc.

 

A tavalyi év egyik legmeghökkentőbb amerikai filmje egyúttal az egyik legenigmatikusabb is. Ragyogó alapötletre épülő, izgalmas stíl- és műfajkeverék, amit egyszerre lehet a tradicionális álomgyári zsánerekhez, valamint egyes modernista remekekhez, pontosabban az azok hagyományát követő slow cinemához kötni, de mindezek mellett a film az ötlettelen gagyihoz is odakapcsolható. Kiindulópontját az 1945 utáni Hollywoodban szép számmal készülő, az élőt a halottal összeboronáló, és kettejük boldogsága (!) mellett érvelő speciális melodrámatípus képezi (olyan filmekkel, mint a Jennie portréja vagy A kísértet és Mr. Muir, sőt a Harvey), és ezt egészíti ki a játékidő első felében a kortárs slow cinemát idéző tempó, képkomponálási technika és szcenika, miközben a film második felében néhol a kísértetház-horrorok hatása is felsejlik.

A történet igencsak karcsú: a fiatal szerelmesek, „M” (Rooney Mara) és „C” (Casey Affleck) új házba költöznek, de sokáig nem élnek ott, a fiú ugyanis autóbalesetben meghal. A halottasházból – immár szellemként – nem a temetőbe vezet az útja, hanem vissza a szerelméhez, az elhagyott házba, ahonnan azonban „M” hamarosan kiköltözik (de csak azután, hogy „C” tehetetlen szemtanúként végigszenvedi a lány partnerkeresési kísérleteit). A film innentől „C” elhatalmasodó magányát követi végig, a minimálban még reményteljes outsider-léttől a teljes elhagyatottságig.

A film egyik különlegessége az időkezelése. Az eddig inkább vágóként ismert, és rendezőként jobbára csak aprómunkákat jegyző David Lowery hol bátran tömöríti, hol pedig még merészebben megnyújtja az időt: hatalmas időszakokat alig néhány másodpercbe sűrít vagy rövid pillanatokat kimerevít. Utóbbi esetekben a kortárs slow cinema szülőanyját (Chantal Akermant és főművét, a Jeanne Dielmant) és szülőatyját (Tarr Bélát) is megidézi, továbbá kikacsint a slow cinema olyan kortárs jeleseire, mint Tsai Ming Liang (Goodbye, Dragon Inn) vagy Apichatpong Weerasethakul (Boonmee bácsi). Ebben a filmben akár egy „egyszerű” csók is másfél percig tarthat, de a rendező nemcsak az idő ábrázolásával (a hosszan kitartott snittekkel), hanem a kompozíciókkal (a statikus kistotálokkal), a takarékos dialógusépítéssel (szó még a szellem nélküli jelenetekben is alig hangzik) és az akciódramaturgia korlátozásával is a slow cinemához kapcsolódik (jellemző, hogy „C” balesete nem, csak annak végeredménye kerül képre).

A Kísértettörténet azon kevés filmek egyike a teljes filmtörténetben, melyek esetében még az elképesztő ritmuszavarokat is meg lehet érvelni. Ha ugyanis a szellemek az időn kívül léteznek (már ha léteznek egyáltalán), akkor – talán – a róluk szóló filmben is szabadon kalandozhatunk a szélsőségesen lassú és veszettül gyors jelenetek között, a nagy tempóingadozások ugyanis éppenséggel a hős(ök) időn kívüliségét (is) érzékeltethetik.

Részben az időkezelésből következően a film szerkezete is zavarbaejtő. Nem könnyű eldönteni, hogy értelmetlen vagy mívesen többértelmű struktúrával van-e dolgunk, hogy zavaros katyvasz avagy rétegzett jelentésekkel teli műegész, amit látunk. Mintha a film félúton állna a kettő között: egyes pillanataiban remekművet sejtet, hogy aztán a rögtön utána következőben makacsul ne váltsa be az ígéretét. Az egész téma méltóságát csonkítja például, hogy a szellemként kísértő „C”-re Lowery direktor a mindenkori kísértetábrázolások unt kliséelemét jelentő – már a XIX. század végén Georges Méliès által is alkalmazott – lepedőt aggat, ami a kezdetektől elidegenítőnek tűnik, igaz, a figura magányának ábrázolásakor, mivel nagyon fotogén ez a jelmez, nem jön rosszul. Elsőre röhejes látvány (a szellem „szeme” helyén vágott két luk miatt kiváltképpen), de meg lehet szokni, sőt lassan-lassan kezd gyümölcsöző ötletnek feltűnni.

A film eklektikája egyszerre vonzó és taszító. Modorosság áll szemben keresetlen bájjal, kiszámítottság és hatásvadászat mélyértelmű megoldásokkal, értelmezhetetlen logikai bakugrások izgalmasan váratlan fordulatokkal. Egészében a Kísértettörténet úgy fest, mint egy talentumos filmfőiskolai vizsgadolgozat, amelynek alkotója eminensül mondja fel a tankönyvet, miközben a sajátosan hibrid műfaji szemléletével, valamint a magány és elidegenedés ábrázolásának innovatív megoldásaival hozzá is tesz a tanultakhoz. Látszik a rutintalanság mind a forgatókönyvön, mind a kivitelezésen, mégis mintha több lenne ez a film, mint szolgalélekkel levezényelt, olcsó pastiche. Sok benne a hulladékanyag, de pár apró igazgyöngyöt is rejt.

Extrák: Audiokommentár a rendező és stábtagok közreműködésével; kimaradt jelenet; kisfilm a filmzenéről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13702