KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hazugsággyáros

Vaskó Péter

 

A társasági illemkódex szerint, ha az állófogadáson leejtünk egy darab vajat, feltűnés nélkül cipőnk orrával lassú körkörös mozdulatokkal paszírozzuk azt bele a házigazda szőnyegébe, eltüntve így kétbalkezes ügyetlenségünk nyomát. Na, a A hazugsággyáros pont egy ilyen film. Nem kis botrány keveredett ugyanis abból, hogy a közelmúltban több neves amerikai lapnál is kiborult a bili plagizálás, álhírek és álriportok miatt. 1981-ben a Washington Post dőlt meg Janet Cooke nevű alanyi valóságszabójával, majd nemrég éppen a Postot leleplező New York Times bukott akkorát, mint Rottenbiller, amikor kiderült, hogy szépreményű ifjú zsurnalisztájuk Jayson Blair 30-nál is több cikkében élt a plágium, a hamisítás vagy a szépírói fantázia eszközeivel. Ahelyett, hogy a csúnya és koszos külvilágban koptatta volna magát, otthon a laptoppal farkasszemet nézve gyártotta az izgalmas riportokat. Erre a botrányra ráülve igyekszik lavírozni a A hazugsággyáros is, alapjául egy másik igaz történetet választva: a huszonéves Stephen Glass karrierlendülettől és kifejezési vágytól hajtott kamugyáros újságírói ámokfutását a The New Republic című patinás lap hasábjain 1995 és ’98 között.

Az újságíró-film olyan kedves Hollywoodnak, mint zsiráfnak a sósperec: mindhalálig oknyomozás, szólásszabadság, szabad sajtó, tágra nyílt társadalom, Watergate és Pulitzer-olimpia. Ezt a mítoszt a ’90-es évek szépírói munkásságot folytató publicistái és az iraki háború és megszállás körül zajló médiaőrület rendesen áttolta a tökgyalun. Az „infotainment”, a szórakoztató újságírás újdondászai és legújabb jövőfokozatai szerint az info- előtag csak zavaró mellékkörülmény, a népnek cirkusz kell, a valóság meg úgyis elvan magával.

Minden adott egy ütős filmhez, de ilyen jó témából ilyen poshadtul langyos mozit már régen láttam. A filmben van egy kis szemüveges, sunyi csóka (Hayden Christensen), aki hazudik. Nem túl érdekesen, nem túl érdekes dolgokról, pityizáló ifjú republikánusokról, multihoz szerződő kamasz hackerről. Főnöke gyanút fog, de a nyomifejű kis prücsök bepróbálkozik hamis telefonokkal és névjegyekkel. A konkurens internetes lap is megsejti, hogy amikor úr ír, akkor hazudik. És hosszan és laposan, mint egy elütött vízisikló, kiderül, hogy tényleg, hazudik biza, nem csak a képéről látszik.

Hát így kell belepaszírozni az aktuális médiabotrányt észrevétlenül a háziasszony perzsaszőnyegébe: pimf kis folt, meg se látszik. Szóval, aki a zsurnál-témában jót akar nézni, az inkább kölcsönözze ki Az elnök embereit!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1807