KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Halálcsapda

Szkárosi Endre

 

Már megint csapdába kell esnünk! Sidney Lumet filmje mintha unalmas és mesterkélt lelkizéssel indulna. Miért is az ember csak feszeng: ismét egy válságba jutott (dráma)író érzékeny belvilágának feltárásához kell asszisztálnia; ráadásul e feltáró folyamat további zavart keltő módon mintha egyszerű bűnügyi történetbe ágyazódna. Ezért aztán ugyancsak tisztázatlannak tetszik a színműből írt film műfaja. Színpadszerű beállítások és váratlan kameramozgások, vágások ellentétezik egymást. Ha filmkrimi, miért követi – látszólag – oly szolgaian a színdarabot, anélkül, hogy a színházszerűséget beépítené a nyelvébe? Ha filmre vitt színház, miért nem tudatosítja ezt; minek az a néhány egyébként is zavaró filmszerű gesztus, miért nem elég puritán a nyelve? (És érdemes-e egyáltalán filmre vinni egy ilyen kommersznek ígérkező színdarabot?) Akaratlan paródiára gyanakszunk.

És akkor! Minden várakozást áthágva bomlik ki a bűnügyi bonyodalom, s szaporodnak az ironikus mozzanatok, melyeknek finom összeszövődése visszamenőleg is kiadja a film legsajátabb, belső szerkezetét: egy kesernyés, az érzékelhetőségnek  éppen csak a határán mozgó, ugyanakkor a vállalt külső forma (a színpadi alapzatú filmkrimi) konvencióit a legmesteribb és legmeglepőbb módokon megvalósító, nagyon is akart intellektuális paródia logikáját.

Ira Levin bulvárdarabját Jay Presson Allen írta filmre; amit Sidney Lumet fölényes profizmussal, színpadi és televíziós tapasztalatainak, dramaturgiai érzékenységének teljes birtokában rendezett meg, 1981-ben. Tévedhetetlenül kiszámítja a hatásokat – kiderül például, hogy az expozíció hosszadalmas unalma csak hidegvérű késleltetés –, a néző reflexeit (amelyet zavarba hozó pontossággal ismer) beilleszti az erős fordulatokra és a finom fokozásra épülő dramaturgiai szerkezetbe. Profizmusa mellett saját anyagával szemben iróniája is fölényes: annyira ismeri a kriminéző és a bűnügyi történet találkozásának pszichikai erőterét, hogy miközben – természetesen mindig váratlan módon – kielégíti, egyúttal le is leplezi várakozásainkat. (Kiváló segítséget nyújt ebben a törekvésében a két férfi főszereplő, de főként Michael Caine hasonlóképp fölényes alakítása.) Ennek a nagyívű filmszervező gesztusnak a többlete teszi, hogy a bulvárdarabot követő Halálcsapda több, mint egy tisztesen elkészített bulvárfilm. Mintha csak a jobb sorsra érdemes filmművész megalkuvása felett borongana rokonszenves cinizmussal a rendező. Mintha csak azt mondaná: „Itt van, ha ez kell nektek. Első osztályú izé.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6334