KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Prolifilm

Szelíd groteszk ellenpontozással

Ökrös László

 

A pátosz fölemeli, a groteszk lehúzza a témát. Ismerjük el, sokáig így gondolkodtunk. Elvártuk, s nemcsak a közvélemény, de a kritika is, sőt az csak igazán, hogy a művészet, ha jelentős tárgyról beszél, mindig érzelmi intenzitással, a pátosz emelkedettségével szóljon hozzánk, s a groteszk megjelenítést a kisebb témáknak tartsa fönn. Ma már nem hiszünk ebben az összefüggésben, a tárgy és az ábrázolási mód e mechanikus és egyszerűsített kapcsolódásában, az eltérés a hagyományostól mégis gyakran a szokatlanság nyugtalanító érzését idézi föl.

Egy csöppet sem csodálkozhatunk, ha valaki így nézte, vagy kezdte nézni a képernyőn a Prolifilmet. A felszabadulást követő esztendőket, az új világ építésének első szakaszát láttatta groteszk megvilágításban a tévé új produkciója. Igaz, a sokféle lehetséges groteszk közül talán a legszolidabbat és a legszelídebbet választotta. A konvencióktól persze még ezzel is eltért. De a szokatlan hang meggyőző erővel és hatással párosult, s ezért hihetjük, a film még a legmegátalkodottabb nézőkkel is elfogadtatta magát, vagyis azt, hogy a groteszk megjelenítés e tárgykörben is helyénvaló.

A Prolifilm azért tűnik tiszteletlen hangúnak, mert három gyerekhős szemével láttatja a hajdani világot. Nem valami erőltetett művészi spekuláció eredménye tehát a groteszk, hanem a film valóságanyagával, mondanivalójának lényegével függ össze. A gyerekek mentesek mindenféle elfogultságtól és elfogódottságtól, előítélettől, a múlt terheitől éppúgy, mint az akkori jelen sokféle szorításától. Primitívebben ugyan, de bizonyos értelemben tisztábban, világosabban látják a világot és az embereket, mint a felnőttek. A Prolifilmben a látásmód, a másság groteszk: meglepő, olykor meghökkentő, néhol bölcs, leleplező és mulatságos, humoros.

A film Kapás Dezső tavaly megjelent Anyám halálai című kötetének egyik kisregényéből, a Kopaszokból készült. A nyilván életrajzi elemekből táplálkozó-építkező elbeszélés talán mindenekelőtt kiforrottsága és egységessége miatt jó munka, akárcsak a könyv többi hasonló világú írása. A kritika azonban, sajnos, rejtélyes okokból szinte észre sem vette a Vígszínház rendezőjének könyvét, s az Anyám halálai gyorsan elmerült a visszhangtalanság csöndjében. Az persze vitathatatlan, hogy a szerző nem igazán epikus alkat; lírai költők szoktak ilyen szépprózát írni. De elég magyarázat lehet-e ez a goromba figyelmetlenségre? Szerencsére az irodalmi alkotásokra jobban rászoruló, és ezért a kritikánál, úgy látszik, jóval érzékenyebben válogató-értékelő televízió fölismerte a könyv eredetiségét; a film remélhetőleg reklámot csinál a könyvnek.

Nemere Lászlónak, a rendezőnek nem lehetett könnyű dolga az átültetéssel. A Prolifilm azonban pontosan és hűségesen, a kisregénnyel egyező színvonalon közvetíti a Kopaszok sokszínűségét. A képi megjelenítés mindössze egy-két helyen bicsaklik meg, és vált hangot. A munkásgyerekek 1919-es és ‘45-ös balatoni nyaralásának bemutatásakor például. A film e részletekben – oldva az ábrázolás különben megtalált egységét – kiesik a groteszkből, és a pátosz irányába hajlik, sematikus; a kisregény sokkal elevenebb.

Ám e döccenők ellenére a tiszteletlen és bíráló hang sokszínűsége hiánytalanul érvényesül a filmben. Nemcsak a humoros-játékos, hanem az együtt érző, lírai elemek is. Az utóbbi különösen fontos. Az igazi főhős ugyanis a fiatalon elhunyt anya, a három gyerekét a felszabadulás utáni évek zűrzavaros körülményei között ügyeskedve-kínlódva nevelő takarítóasszony, akinek férje nem tért haza a háborúból. A líra melegsége elsősorban az ő alakját veszi körül.

Sajátos leleménye a könyvnek, hogy a groteszk ellenpontos ábrázolásban valósul meg. S ez az ellenpontozás a filmben talán még nagyobb hangsúlyt, nyomatékot kapott, mint a kötetben, mindenesetre világosabb szerkezetű, könnyebben fölismerhető. Az anya a szerzetesektől kér engedélyt, hogy belépjen a pártba; a pártbizottság titkárától viszont arra, hogy időnként imádkozhasson, és vasárnap misére mehessen; a válasz mindkét helyen beleegyező. Bútort kap továbbá a hajdani méltóságos asszonytól; a pártbizottságtól viszont vörös drapériát, amelyből ingeket, gatyákat csinál a három gyereknek.

Nemcsak a Kopaszoknak, hanem a kötet mind a hat írásának – lírai elbeszélésének – az anya a központi figurája. A mottóként idézett Iszaak Babel-szöveg első két mondata: „...Minden halandó. Az öröklét csak az anyáknak adatott meg.” Valahogy így, de végig pátoszmentesen jelenik meg az anya a filmben is. Szerepét Monori Lili játssza; a rendező remekül választott. A furcsa, magatartásában is rekedt-fanyar színésznő ugyan most, háromgyerekes anyaként is olyan, mint máskor, mint amikor, mondjuk, fiatal lányként láttuk. Esze ágában sincs egyéniségétől idegen eszközöket magára erőltetve megformálni a munkásasszonynak valamiféle előre gyártott sztereotípiákkal megegyező, alakját. És mégis, vagy éppen ezért, az alakítás hiteles, meggyőző és egységes. Minden szavával, mozdulatával, rezzenésével: munkásasszony.

Az írót a régi időket természetes könnyedséggel körülfogó mai keretjátékban Győry Emil képviseli; gyöngéd szeretettel az anya iránt. Bencze Ferenc, Benkő Péter (szerzetesek) és Horváth Sándor (párttitkár) kifejező, a film sajátos tónusába jól illeszkedő játékát említhetjük még a három gyerekszereplő, Beke Péter, Kobolák László és Schir Szilárd mellett. Nem lehetetlen, hogy ez utóbbiak nevével még majd találkozunk a képernyőn vagy a filmvásznon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7919