KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Együtt élhetnénk

Ádám Péter

Et si on vivait tous ensemble? – francia-német, 2011. Rendezte és írta: Stéphane Robelin. Kép: Dominique Colin. Szereplők: Guy Bedos (Jean), Pierre Richard (Albert), Claude Rich (Claude), Geraldine Chaplin (Annie), Jane Fonda (Jeanne). Gyártó: Manny Films / Studio 37. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 96 perc.

Három hetvenen felüli férfi (Guy Bedos, Pierre Richard és Claude Rich), valamint két szintén hetvenen felüli nő (Geraldine Chaplin és Jane Fonda), akit jó négy évtizedes barátság fűz össze, elhatározza, hogy összeköltözik öreg napjaira. Ezerszer inkább a közös élet minden kényelmetlensége, mint a rettegett öregotthon. (A szereplők közül hármat aligha kell bemutatni, de a nálunk ismeretlen Guy Bedos Pierre Richard-hoz fogható nagy nevettetője, Claude Rich pedig egyik legkiválóbb színésze Franciaországnak.) A rendező, a fiatal Stéphane Robelin, akinek ez már második játékfilmje, meglehet, nem döntötte el világosan, mit is akar csinálni: franciás vaudeville-t, vagyis klasszikus bohózatot, többé-kevésbé előre látható harsány poénokkal és gagekkel, vagy hol nyugtalanító, hol megható, hol megmosolyogtató finoman ironikus filmet öregségről és elmúlásról. Egyszerre gyöngéd és kegyetlen ez a senior movie, amely tulajdonképp ugyanolyan atipikus film, mint az Életrevalók, és ugyanolyan sikeresen kerüli el a pátosz meg az érzelgősség alattomos csapdáit.

Szép látvány-ötlet: az idős pár, az unokák nem kis örömére, úszómedencét csináltat a kertben; és amikor a markológép már kivájta a műanyag medencének a hatalmas téglalap-alapú üreget, az öt jó barát, odalenn a frissen ásott gödörben, a pétanque nevezetű francia golyójátékot játssza, jelképesen előrevetítve az immár nem is olyan távoli véget. De bármilyen jó is a dialógus, az ilyen ihletett pillanatok, sajnos, ritkák, és mintha a komolyabb művészi becsvágyról árulkodó erőfeszítések szinte a film egész időtartama alatt birkóznának a rendező tucat-megoldásokra és sekélyességre is hajlamos rosszabbik énjével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11264