KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tim Burton: Nagy szemek

A simlis és a szende

Kránicz Bence

Díjkiosztókra hangolt életrajzi film, égető szerzői problémákról.

 

 

 

Öt év távlatából úgy fest, a 2010-es Alice Csodaországban fordulópontot jelentett Tim Burton karrierjében. Lewis Carroll felnőttmeséje ideális alapanyagként szolgált a burtoni vízióhoz, az egymilliárd dollárt meghaladó nemzetközi bevétel pedig alighanem a legblazírtabb stúdióvezéreket is kellemes meglepetésként érte. A kritika ugyanakkor rosszul fogadta a filmet, és a rendezőnek sem lehetett könnyű feldolgoznia, hogy nyugtalanító, groteszk figuráival egyetemben kártyalap-katonaként szegődött az éves Disney-látványosság zsoldjába. Azóta készített munkái a véráldozatot követelő érvényesülés erkölcsi kockázatairól (Éjsötét árnyék) és a hajdani alkotóerő visszanyeréséről (Frankenweenie – Ebcsont beforr) szőtt allegóriákként is értelmezhetők, a filmek színvonalától függetlenül. Ebben a sorban a Nagy szemek kettős művészportréja jelenti a legfényesebben csillogó szerzői tükröt, belenézve azonban közel sem egyértelmű, hogy Burton újra a régi lenne.

A Keane házaspár üstökösként felívelő karrierjéről szóló, valós eseményeket feldolgozó film egyszerre nézhető a műkincshamisítás körül forgó szélhámostörténetként és a függetlenség kiharcolásáért vívott küzdelem feminista elkötelezettségű krónikájaként. A hősszerep egyértelműen a melegszívű és tehetséges, de naiv és könnyen manipulálható Margaretet (Amy Adams) illeti, noha megnyerő modorú, manipulatív és hazug férje, Walter jóval érdekesebb karakter – sajnálhatjuk, hogy Christoph Waltztól rendre csupán annyit kérnek Hollywoodban, hogy apró hangsúlyeltolásoktól eltekintve a Becstelen Brigantyk-beli Landa ezredes figuráját játssza el újra és újra. A bigott és ódivatú, kertvárosi Amerikából menekülő Margaret retteg attól, hogy egyedül nevelje fel kislányát, a szintén művészléleknek tűnő Walter érdeklődése így a boldogság utolsó esélyét jelenti számára. A nő még abba is belemegy, hogy túlméretezett szemű gyerekeket ábrázoló, enigmatikus festményeit némi félreértés után az üzlethez jobban értő férjének tulajdonítsa a közvélemény, nem sejtve, hogy sorsa innentől a gépies alkotás magányos manzárdszobájába zárva, míg a csélcsap Walter lelkesen fogadja a gratulációkat.

Burton olvasatában Keane-ék a szórakoztatóipar két típusfiguráját képviselik, a rendező szimpátiája pedig érthető módon azé a Margareté, aki számára az alkotás belülről fakad, egyedi és könnyen megjegyezhető – egyébiránt jobbára giccses és lapos – festményeit az önkifejezés vágya hívja életre. Vele ellentétben Walter képtelen önálló művek létrehozására, kreativitása abban mutatkozik meg, ahogyan árucikké alakítja felesége munkáit. Üzleti stratégiája a tömegfilm-ipar működését idézi, hiszen nem a középosztálybeli közönség számára megfizethetetlen eredeti vásznakat adja el, hanem a róluk készült plakátokat, képeslapokat és egyéb kapcsolt termékeket. A férj ellenszenves, arrogáns és már-már patologikus figura: valójában ő az igazi Burton-hős, a nagy mesemondók egyike. A történet alakulásával bámulatos történetei arcpiritó hazugságokká válnak, a néző pedig a Nagy Hal Edwardjára emlékeztető nagyvonalú kalandor helyett egyre inkább a Batman visszatér Pingvinjéhez hasonlatos szörnyeteget ismeri fel benne, kivált, amikor Walter már nemcsak lelkileg, de fizikailag is terrorizálni kezdi feleségét.

Margaret jogi és erkölcsi győzelmével Burton hitet tesz a pénzügyi sikerre fittyet hányó, őszinte alkotás mellett, legyen bár mégoly naiv vagy közhelyes is a kész mű – állásfoglalásának kézenfekvő és dekoratív hátterét adja a kora ‘60-as évek Campbell-konzervdobozokkal díszített, rágógumiszínű világa. Éppen ez a baj a Nagy szemekkel: a tetszetős retró-látványvilág mögött egyszerű, jól fésült, könnyen érthető tanmese búvik meg, a lendületes történetszövés pedig képtelen elfedni a forgatókönyv tisztázatlan részleteit – főként az első férjét seperc alatt elhagyó, majd a Walter mellett mégis évekig szenvedő hősnő motivációit illetően. Nyoma sincs Burton szertelen, fantáziadús műfaji játékainak, a díjkiosztókhoz fazonírozott minta-életrajzot kis túlzással bárki rendezhette volna – érthető, ha a szerző Margaretként szeretné látni önmagát, de a végeredmény sokkal inkább Walter profi és lélektelen szemléletét tükrözi.


NAGY SZEMEK (Big Eyes) - amerikai, 2014. Rendezte: Tim Burton. Írta: Scott Alexander és Larry Karaszewski. Kép: Bruno Delbonnel. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Amy Adams (Margaret), Chris Waltz (Walter), Krysten Ritter (DeeAnn), Terence Stamp (Canaday), Jason Schwartzman (Ruben). Gyártó: Weinstein Company / Silverwood Films / Tim Burton Productions. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 105 perc.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/03 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12084