KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Fény hull arcodra

A vándor és a bujdosók

Korcsog Balázs

A dokumentumfilmjeivel hírnevet szerző Gulyás Gyula első nagyjátékfilmje lírai hangvételű történelmi ballada.

 

Kinyílik a lencse, fény hull egy ember (a néző) arcára – két alak körvonalai látszanak a félhomályban. Két rejtélyes lovas járja a vidéket. Mit rejtenek? Magukat. Mi elől rejtőznek? Mielőlünk. Aztán persze lehull a lepel, fellebben a talányos lények fátyla: fény hull egy férfi és egy nő meggyötört arcára – őket, a Férfit és a Nőt viszik fáradt lovaik. A Férfi katona, a Nő egy (másik) katona özvegye. A Férfi és Nő: bujdosók – a bukás (1849) után. A két bujdosó („volgai”) lovas megáll egy fennsíkon, a meredély szélén – megáll, és körbenéz. Két rejtélyes lovas járja a vidéket. Hol találnak menedéket?

Ismét kinyílik a lencse, s fény hull egy harmadik rejtélyes alak arcára is. Ki ő? Ő a Tanító, a falu különc tudósa, aki köznemesi kúriájából, egy periszkóprendszeren át figyeli a környéket és a pusztulás utáni eseményeket; ám feltehetőleg már magát a pusztulást is innen nézte. A Tanár tehát voyeur: a környék megfigyelője, a falu leselkedő tudósa, a vidék „kukkolója”. Ő a vidék otthon ülő, szellemi vándora. Háza menedék, mely átmeneti oltalmat ad a bujdosóknak – hajlék, ahová betérnek, s ahol megpihennek a bujdosók. A vándor – a bujdosók menedéke. Míg a két bujdosó: kitaszított – a vándor már eleve kívülálló. (A „vándor” és a „bujdosó” elnevezést itt nem Prohászka Lajos szellemtörténeti alapművének értelmében, ám annak kontextusában használom. A vándor és a bujdosó ott azt jelenti: a német és a magyar – mármint lelkület vagy szellemiség. Itt nem azt jelenti.)

Tehát a film nézőjeként azt nézzük, ahogy a Tanító nézi a két bujdosó lovast. A látásnak és a látszásnak (meg a láttatásnak), az elrejt(őz)ésnek és a megmutat(koz)ásnak ez az egyidejűsége és összetettsége – mint minden művészi filmalkotásnak és szerzői filmnek – Gulyás Gyula filmjének is az egyik kulcsproblémája.

Az eddig – testvérével együtt készített – filmes szociográfiáival és dokumentumfilmjeivel hírnevet szerző, leginkább talán a Balladák filmjéről ismert rendező legújabb alkotása, első nagyjátékfilmje – igazi filmballada: lírai hangvételű, drámai és tragikus cselekményt ábrázoló történelmi filmdráma. A korábbi Balladák filmje és annak mostani, fikciós párdarabja alapján megállapíthatjuk, hogy a rendező, Gulyás Gyula a dokumentumfilm mellett a játékfilm területén is „balladára termett” – a Fény hull arcodra is a „balladák filmje”.

A film történetét és elbeszélésmódját a balladai homály jellemzi leginkább: a kihagyások, utalások és eseménytöredékek alapján csak sejtésünk lehet arról, miért bujdosnak hőseink, kik ölték meg a Nő katonatiszt férjét, s miként hozta össze a sors a Katonát és a Nőt. A Tanító házában megpihenő bujdosók emlékeiből és beszélgetésekből két gyilkosság és egy szerelmi történet szálai fonódnak össze, szinte szétbogozhatatlanul. Mindeközben a Tanár, a Nő és a Katona között titkos szellemi és szerelmi háromszög szövődik. A Tanító házában fény hull egy asszony arcára. A film végére azonban a rejtélyes szálak felfejtődnek, fény derül a történtekre, lassan összeáll a kép. A Tanító emlékezéseiből ugyanakkor felsejlik az egykor szebb napokat megélt ház asszonyának alakja is: ezek a lírai áttűnések – melyek Huszárik Zoltán és Makk Károly elégikus „stílusát” idézik – az amúgy a romantika pátoszával élő, s ezért talán túlzottan is emelkedett és fennkölt hangvételű, „felstilizált”, néhol szinte már modorosnak ható, irodalmias nyelvezetével is archaizáló film legerősebb képi megoldásai közé tartoznak. Gulyás Gyula alkotásának legfőbb erénye éppen a film művészi atmoszférateremtésének, elégikus és balladisztikus hangvételének és képi világának szuverenitásában, hitelességében és elhitető erejében rejlik.

A film végén a Tanár házának tárt ablakából látjuk a két bujdosó lovas immár távolodó alakját. Ám fény hull egy ember arcára, s feltűnik valaki, azaz hátulról/oldalról, a ház felől „belovagol a képbe” egy harmadik lovas is – a Tanítót sejthetjük személyében. A vándor tehát feladja pozícióját, a menedéket és a szellemi vándorlást, és a két bujdosó lovas nyomába ered. A film elején a bujdosók térnek be a vándorhoz – a film végén a vándor is bujdosónak áll. A három alak körvonalai még látszanak egy ideig a messzi távolban, majd együtt lovagolnak ki a képből, a filmből, a történetből, s együtt tűnnek el a szemünk elől, a láthatáron. Három rejtélyes lovas járja a vidéket. A vándor is bujdosó.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2777