KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A nagy kékség

Zalán Vince

 

Az alászállás szépsége? Ez lenne a kaland a nálunk is ismert fiatal francia filmrendező (legutóbb a Metrót láthattuk tőle), Luc Besson harmadik filmjében? Kétségtelen: a főszereplők (valaha gyermekkori barátok) többször is leszállnak a tenger mélyére, sőt többször világbajnokok, akiknek leghőbb vágyuk, hogy minél mélyebben (következésképp hosszabban is) merüljenek alá a nagy kék birodalomban. Egyikük alkalmi mentési munkákból él Szicília partjainál; magabiztos és rendíthetetlen. Másikuk kószál a világban, aszerint, hol kap munkát kivételes képességeivel, de legszívesebben kedvenc delfinjeivel időzik a vízben; félénk, sőt, riadt, mint aki nem ismeri ki magát az életben. Kezdetben ezért azt hihetnénk, hogy Luc Besson az Előzés című Dino Risi-film nyomdokain járva kétféle magatartás és e kétféle magatartást megalapozó életfilozófia párharcára kíváncsi. De nem. Nála a kétféle, egymással versengő karakter egyugyanazon életérzésnek eltérő, különböző „arca” csupán. A két fiatalember célja a teljesítmény, a minél nagyobb teljesítmény, amely egyszercsak önpusztításba fordul át. Luc Besson hősei ugyanis azért kedvelik, szeretik a vizek, a tengerek mélységét, mert nem tudják elviselni a kinti világot. Alászállásuk valójában menekülés. A film paradoxona az, hogy ezt a kinti világot, jó lektűr-szerző módjára, szinte bársonyosnak láttatja a rendező. A helyszínek szépsége (a görög partvidék, a perui hegyek, Taormina stb), amelyek közt repdes a történet; a decens, előkelő környezet, ahol vízközeiben mindig található egy felhangolt zongora, – mind-mind az élhető élet vonzerejét sugallják. (A film, amelynek létezik egy kétórás és egy háromnegyedórával hosszabb változata is, egyes részeit így nyugodtan a kellemesség körébe utalhatjuk. (Kívül tehát nincs magyarázat. S egy didaktikusra sikeredett gyermekkori emléket nem számítva) a fiúk tanúi lesznek egyikük apja balesetének, vízi halálának) – „belül” sincs nagyon. Mi hát akkor A nagy kékség? Alászállás ok nélkül? Visszatérés a delfin-állapotba? Az erőszakmentes elutasítás avagy a halálvágy szépséges filmje? Luc Besson alkotása túlságosan felszínes ahhoz, hogy komolyan vegyük, és túlságosan szomorú ahhoz, hogy ne vegyük komolyan.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4406