KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A piros pulóver

Kovács András Bálint

 

Azt hiszem, ezt a címet csak jobb híján adták szerzői a filmnek. A nevezett ruhadarabnak ugyanis vajmi kevés köze van a film lényegéhez. Igaz, hogy bűnjel, és a legfőbb terhelő bizonyíték lehetne egy ártatlanul gyanúsított fiatalember ellen, a történet során mégis elveszti minden jelentőségét. Nemcsak azért, mert a rendőrség, miután nem tudja bizonyítékként felhasználni a fiú ellen, eltekint tőle, hanem azért is, mert gyenge bizonyíték lenne: a gyilkos a bűntény napján ugyanis – erről meggyőződhetünk – nem piros pulóvert, hanem szürke zakót viselt. A lényeg az, hogy a piros pulóverrel együtt a nyomozás egész története is jelentéktelenné válik (már az első tíz percben kiderül, hogy itt valakit ártatlanul fognak elítélni, és hogy a nyomozás igazságtalanságok sorozata lesz); mindvégig arra várunk, hogy a film valami sokkal fontosabbat próbáljon bebizonyítani annál, mint azt, hogy a piros pulóver fontos tényező a bűntény felderítésében. Talán nem is baj, hogy az elejétől fogva tudjuk: a gyenge idegzetű, túlérzékeny fiatalember nem ölte meg a kislányt, s ennek ellenére halálra fogják ítélni; – hanem az, hogy ahelyett, hogy a hatalomnak való kiszolgáltatottságot elemezné mélyebben, a rendező kizárólag a már teljesen érdektelenné vált nyomozás részleteivel bíbelődik. Úgy lötyög ez a filmen, akár a piros pulóver a vékony fiún: nem az van benne, ami (aki) igazán fontos lenne. Ha egy kicsit is többet tudna mondani annál, hogy ki vagyunk szolgáltatva a rendőrség önkényének, nem volna olyan bosszantó, hogy a per gyakori fordulataival még a végén is felcsillantja az illúziót: talán mégis lehet bízni az igazságszolgáltatásban.

Egy André Cayatte nevű rendező jut eszembe, aki szinte egész életművében azt keresi, milyen társadalmi mechanizmusok teszik, hogy az igazságszolgáltatás igazságtalanság-szolgáltatássá válik. De neki is csak ritkán sikerült a rendőri és bírói önkények és tévedések mögött a kiszolgáltatottság mélyebb okait kitapintania. A piros pulóver rendezőjének ez talán nem is állt szándékában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7250