KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Beszélgetés Bill Plymptonnal

Szex, erőszak és humor

Hámori György

A CGI nem érdekli, ceruzával és papírral dolgozik. Rajongói az interneten figyelhetik új filmje születését.

 

– Új filmjének hangulata egészen sötét lesz, milyen élmények hatására alkotta meg az Angyalok és idióták képi világát?

– Az Angyalok és idiótákat cartoon noirként szoktam jellemezni. Nagy hatást tett rám Kafka világa, megihletett ez a titokzatos kelet-európai közeg. Sokkal sötétebb, misztikusabb ez a film, mint a korábbi munkáim, szinte már szürreális. Nincsenek benne dialógusok, hatásosabb egy történet szavak nélkül, az érzelmekre hat, nem a gondolatokra koncentrál. Az a célom, hogy a filmjeim zsigeri érzéseket váltsanak ki, ezért rémisztőek és viccesek egyben. Szex, erőszak és humor: ez vagyok én. A dialógusok írásával különben is bajban vagyok. Nem is erőltetem, inkább a látvánnyal próbálom megfogni a nézőket. Sötét, misztikus és szürreális! Fekete-fehérben készült, nincs benne sok humor.

– Ez az utolsó mondat akár a Sin City leírása is lehetne.

– Kicsit hasonló, de nincs benne annyi erőszak. Az én filmem inkább a szürke árnyalatait használja, az, pedig teljesen fekete-fehér. Egyébként tetszett a Sin City, szeretem Frank Miller munkáit.

– Ön az egyik legegyszerűbb módszerrel dolgozik. Mi a véleménye az új animációs technikákról? Van még jövője a hagyományos animációnak?

– A Pixar munkái nagyon izgalmasak, például a L’ecsó az év egyik legjobb filmje. A Beowulfot nagyon érdekesnek találom, kifejezetten tetszett. De nekem nincs annyi pénzem, időm, emberem, hogy CGI-t használjak. Egyébként próbálkoztam számítógépes animációval, de nagyon költséges és lassú, nem hiszem, hogy használni fogom valaha is. A rajzos animációhoz való vonzódásom még 3–4 éves koromra vezethető vissza, nagyon szerettem Walt Disney filmjeit. Nem hiszem, hogy csak bonyolult számítógépes filmekkel lehet a nézőket moziba csábítani. Gondoljunk csak Miyazakira, aki alig használ számítógépet vagy Nick Parkra, aki gyurmával dolgozik.

– Mennyit változott a rajztechnikája az idők folyamán?

– A technikám nem nagyon változott. Manapság is úgy dolgozom, mint a kezdetekkor, ceruzával papírra. Kipróbáltam más animációs technikákat, de ez vált be legjobban, alkalmaztam a stop-motion technikát, érdekes volt és szórakoztató, még egy egész estés filmet is csináltam így. De túl pontosan kell dolgozni vele. Én azt szeretem, ha rendetlen és laza a munkám. Talán ezért is voltak sikertelenek az élőszereplős filmjeim. Nem is volt hozzá elég pénz. Egyébként ez is az egyik előnye a technikának, amit használok, hogy elég olcsó.

– Politikai karikaturistaként kezdte. Vonzza még a politika?

– Volt néhány elhibázott kísérletem. Aztán 1985-ben megcsináltam a Boomtownt, ez egy politikai töltetű darab, de nem én írtam és nem én finanszíroztam. Az igazság az, hogy a politika mindig is túl bonyolult volt nekem. Az, hogy animációt készítsek a politikáról, öngyilkosság lenne. Ha például csinálnék George Bushról egy filmet, akkor jövőre már senkinek nem kellene, mert Bush megy. A politika folyton változik, a humor és a művészi kifejezés soha. Azt szeretném, hogy a munkáim klasszikusokká váljanak, és 20-30 év múlva is népszerűek legyenek, és örömöt szerezzenek az embereknek. A Boomtownban megtanultam, hogyan csináljak animációs filmet, és ha már megvolt a tudásom, megcsináltam a saját projektem, a Te arcod óriási siker volt, még Oscarra is jelölték.

– Hogyan áll most a független amerikai animáció helyzete? Kizárólag az interneten láthatjuk őket? Ön mozi- vagy internetpárti?

– A független filmesek státusza egyre jelentősebb, és az animáció most reneszánszát éli. Mindenkit érdekel, rengetegen találnak közönséget a munkájuknak. Tíz éve még nem nagyon voltak kíváncsiak a független filmekre. Jim Jarmusch, Spike Lee vagy Quentin Tarantino sokat tettek a független filmekért. Az internetet alig használom, még a számítógép-használattal is bajban vagyok. A mozit és a tévét favorizálom. De szeretem az internetet és a DVD-t is, mint hordozót, és kétségtelenül azoké a jövő. Láttam, hogy mennyire népszerűek azok a weboldalak, ahol egy kamera mutatja, épp mit csinálnak alulöltözött hölgyek és urak. Innen jött az ötlet, betettem egy kamerát a rajzasztalom felé, akik kíváncsiak rá, láthatják, hogyan rajzolom az új filmem. Remélem, hogy ez kellőképp inspiráló lesz a fiataloknak, hogy lássák, így, kézzel rajzolva is lehet filmet készíteni.

– Minden fórumon hirdeti, hogy Ön független filmes. Hogy tudja ezt összeegyeztetni azzal, hogy reklámokat készít mamutvállalatoknak?

– Teljesen prostituálódom. Mindent megcsinálok, amit kérnek tőlem. A reklámok nagyon jól fizetnek, nagyon gyorsan el lehet készíteni őket, pár hét alatt és rengetegen látják őket világszerte. Szeretem a reklámokat, mert remek lehetőséget adnak arra, hogy promotáljam a munkám. De a saját filmjeimbe senkinek nincs beleszólása, azok a saját pénzemből készülnek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/02 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9267