KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

The Rolling Stones – Gimme Shelter

Alföldi Nóra

Gimme Shelter – amerikai, 1970. Rendezte: Albert Maysles, David Maysles, Charlotte Zwerin. Szereplők: Mick Jagger, Keith Richards, Mick Taylor. Forgalmazó: Fórum Home Entertainment. 88 perc.

1969 decemberében a Rolling Stones által szervezett altamonti ingyenkoncerten a színpad rajongómentességéért felelő Hells Angels motorosbanda egyik tagja megkéselt egy srácot, a háromszázezres tömegben pedig további három ember vesztette életét. Az esemény, mely az évtizedet, illetve a Rolling Stones amerikai turnéját zárta, egyben a hippi-korszak és az ellenkulturális mozgalmak bukását is jelentette – ritka dolog, hogy egy ilyen horderejű epizódról dokumentumfelvételek készülnek, még ritkább, hogy nem véletlenül arra csellengő civilek zsebéből kerül elő az Arriflex kamera, hanem egy profi stáb lesz tanúja az esetnek.

A stáb a Cinema Direct krémje, azaz a Maysles testvérek vezénylete alatt működött. A Gimme Shelter nem csupán az irányzat egyik legékesebb darabja, de jól illusztrálja azt is, hogy e száraz doksik törekvései leginkább rockumentarykban manifesztálódtak (lásd D.A. Pennebaker közkincseit: Don’t Look Back; Monterey Pop; 101). Nincs ugyanis nagyobb fétis egy soha meg nem ismételhető happening rögzített képénél (ráadásul olyan közelről, ahogy egy átlagos halandó nem láthatja), vagy a performer-bálvány nyers jelenléténél, aki már azáltal is glorifikálódik, hogy a gatyáját húzza.

Valódi filmes objektivitás természetesen nem létezik, hiszen már a kamera elhelyezése is morális kérdés, az anyag szelektálása pedig mindig manipulatív fogás (a Maysles testvérek is kieszközöltek apró változtatásokat a kronológiában a feszültség növelésének érdekében). A Gimme Shelter nyitómondata ügyesen kikerülve az elméleti problémákat egyenesen a nézőt célozza: „mi ott voltunk, de nem láttunk semmit, tudni szeretnénk, ti mit láttatok!”.

A történet elején Jagger bejelenti az ingyenkoncertet, a jogászok mindent levajaznak, épül a szabadtéri színpad (stratégiailag a lehető legrosszabb helyen), a Sátán földi helytartói jönnek-mennek, új dalokat vesznek fel, a zsánerképeket egy korábbi koncert felvételei szakítják meg (az anyag eredetileg magáról a turnéról szólt volna). A Maysles testvérek alaposan megágyaznak a tetőpontnak, bámulatosan jól építik a feszültséget – a Jefferson Airplane frontemberét leüti az egyik angyal, a Grateful Dead inkább nem lép fel. A Stones koncertje alatt a kamera agresszív arcokat, kábult fejeket vizslat, a tülekedés eufórikus, a lökdösődés baljós, a közönség ebből a szögből majdhogynem zombifilmeket idéz. A képválogatás a lehető leggondosabb, a totálok frusztrálóak, mert elvesznek a részletek, a közelik szintén, mert nem látjuk a lényeget. A Stones többször leáll, az Angyalok sugdolóznak, Jagger hápog, hogy mindenki nyugodjon meg, de a lényeget ott helyben nem veszi észre. A direct cinemások nem fogják senki kezét, több kérdést hagynak nyitva, mint amennyit megválaszolnak – láttuk, amit láttunk, sőt Jaggert is látjuk, ahogy visszanézi a felvételeket a vágószobában, reakciói azonban nem tükröznek véleményt. Ilyen művekre szokás mondani, hogy minden összejött benne, a Gimme Shelter krízis- és kordokumentum, feszült bűnügyi darab, nem utolsó sorban piszok jó koncertfilm, jelentőségét és értékét csak szuperlatívuszokban lehet leírni.

Extrák: Audiókommentár; kisfilm; a KSAN rádió 1969-es hírösszefoglalói.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/04 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10215