KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Jöjj és lásd!

Pápai Zsolt

Igyi i szmotri – szovjet, 1985. Rendezte: Elem Klimov. Szereplők: Alekszej Kravcsenko, Olga Mirjonova. Forgalmazó: Etalon Film Kft. 136 perc.

 

A tömegfilmes műfajokat a valósággal ápolt kapcsolatuk alapján – pontosabban a közvélemény által valós(ágos)nak tekintett eseményekhez fűződő viszonyuk szerint – kategorizáló elme nehezen tud elképzelni egymástól távolabb álló alakzatokat a történelmi és a horrorfilmnél. Előbbi nyilvánvalóan megtörtént helyzetekre épül, még ha ezeket gyakran átstrukturálja is, utóbbi viszont messzire távolodik a valóságtól, mivel kötelezően kell fantasztikumot tartalmaznia. Elem Klimov szikár életművének utolsó tétele, idén harmincéves mesterműve minden efféle teoretikusi közelítésnek ellenáll, lévén olyan művészfilm, amely egyúttal műfaji keretben értelmezhető, mondjuk így: „történelmi (vagy háborús) horrorként” szemlélhető. A második világégés kellős közepén játszódó film hőse a naiv, tizenéves belorusz parasztfiúcska, Flera, aki kiás egy puskát az elhagyatott harcmezőn, a partizánokhoz társul, majd leválik róluk, és a hadszíntéren magányosan, vagy véletlenszerűen mellécsapódó útitársaival közösen szerzett tapasztalatai nyomán rövid úton vénemberré amortizálódik (úgy tudni, a tizenhat éves Alekszej Kravcsenko effektíve megőszült, illetve pszichiátriai kezelésre szorult a kilenchónapos forgatás végére). Sokan és sokszor leírták már, hogy Klimovénál nincs sokkolóbb film a háború pokláról, amihez képest Coppola Apokalipszis, mostja is csupán flitteres popcornmese. Ereje nem utolsósorban abból származik, hogy a rendező (aki tudvalevőleg kilencévesen csöppent bele Sztálingrád ostromába, és csak nagy nehezen evakuálták őt és családját a harcok közepette, az első vonalból szerezte hát a tapasztalatait a háborúról) kíméletlenül exploitálja a műfaji darabok, mégpedig elsősorban a horrorzsáner klisékészletét, de nem egyszerűen fel- és kihasználja, hanem tovább is fejleszti azokat. Miközben irgalmatlanul él naturális vérontásokkal és olyan közhelyeffektusokkal, mint a füst és a köd, páratlanul delejes hangkulisszát teremt, valamint számos emblematikus pillanatot kreál. A harcmezőn katyusatűzben elhullott szarvasmarha képe, a toronyba halmozott meztelen testek látványa a hős szülőfalujában, vagy éppen az ezt követő – mindenkori moziantológiák örök díszének számító – mocsárjárás, továbbá a Hitler-fétis hurcolásának, a fatemplomba terelt szerencsétlenek kivégzésének és a Flerát egy fotó készítése alatt terrorizáló náci tiszteknek a jelenete mind olyan kép, illetve epizód, amely nem csupán az egyszeri mozista emlékeibe ég bele örök életre, de sok horrordirektort is megihlet(het)ett. A Jöjj és lásd! fő inspirációja – természetesen a partizánzsáner mellett – is egy horrorfilm lehetett, mégpedig hozzá hasonlóan a művész- és műfajfilm határmezsgyéjén álló borzalommozi, nevezetesen Kubrick Ragyogása. Bizonyos motívumok (mint az ikerlányok szerepeltetése), illetve formanyelvi megoldások bizonyítják ezt, mindenekelőtt a steadicam alkalmazása, amely a film világát meghatározó elemek legfontosabbika, ugyanis a segítségével rögzített képsorok a hosszúságuk miatt realisták, a kompozíciók vízszinteseit és függőlegeseit torzító nagylátószögú optika miatt viszont éppenhogy „ellenrealisták”, kevésbé valóságosak. Végeredményben szürrealitás ritkán annyira valószerű, illetve valószerű ábrázolás ritkán annyira szürreális, mint éppen itt. A Jöjj és lásd! ugyan nem hibátlan film (a sztereotipizáló beszédmód a németek bemutatásában mai szemmel némiképp avíttnak tűnik, ráadásul művészileg erőteljesebb hatású lett volna, ha az antagonisták megmaradnak arctalannak), mégis a mozitörténet különleges tüneménye. Kevés mozgókép született eddig, amely a minden tömegfilmi műfajt jellemző, zsigeri és egycélú hatásirányultságot ilyen magától értetődően volt képes szintetizálni a legmívesebb művészfilmekre jellemző intellektuális orientációkkal. Klimov munkája a maga nemében utánozhatatlan, mégis seregnyi – igen eltérő szemléletű – alkotót inspirált. Hatása ott kísért a J-horror keleti és a torture porn nyugati lovagjainak opusaitól kezdve a Spielberg reneszánszát hozó Ryan közlegényben és Schindler listájában, vagy éppen olyan kortárs művészfilmekben, mint a Saul fia, Nemes Jeles Lászlótól.

Extrák: Nincsenek. A kiadvány az Etalon Film szovjet–orosz klasszikusok hétlemezes gyűjteményét tartalmazó kiadványának része.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/10 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12438