KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Ultra

Ez Spárta!

Teszár Dávid

Simonyi Balázs és versenytársai hosszú futására mindig számíthatunk. Ultramaraton-dokumentumfilm külső és belső tájakon.

 

Simonyi Balázs nem viccel, amikor a futásról van szó: 2008 óta űzi ezt a sportot, futással foglalkozó saját blogot ír (nemaze.blog.hu), írt egy hosszú esszét a futófilmekről a Filmvilágba (2015/10), és előadást is tartott már a témában (A futás mint tevékenység és filozófia – Vírus klub). Eddigi tévés dokumentumfilmjeiben nem foglalkozott még a kérdéskörrel, a Tour (2009) című rövidjében viszont érintette már a mozgást az álmodozó Anti személyében, aki közel kétszáz kilométert tervezett biciklizni egy hegyi szakaszon. Az HBO égisze alatt készített Ultra a szerző első egészestés dokumentumfilmje, amely legkedvesebb szenvedélyét, a futást, azon belül is az extrém hosszútávfutást emeli a középpontba a Spartathlon névre hallgató, 246 kilométeres ultramaraton kapcsán. A versenyzőknek (köztük a rendező-színész Simonyival) ezt a brutális, Athén és Spárta közötti távolságot kell teljesíteniük 36 órán belül.

Simonyi minden tekintetben ambíciózus alkotása öt sportolót követ végig: egy francia apát és a vele együtt versenyző fiát (miközben az anyuka autóval követi és segíti őket), egy német hölgyet, egy magyar úriembert és magát a rendezőt, aki már négy alkalommal teljesítette ezt a megmérettetést. A verseny és a futók fizikai és lelki állapotának bemutatásán kívül képet kapunk az egyes szereplők múltjáról és motivációjáról is: a német hölgy esetében a precízen kimért információvisszatartási stratégia egy játékfilm dramaturgiáját idézi. A narratíva maga is játékfilmes ihletettségű, hiszen Joseph Campbell, a világhírű összehasonlító mítoszkutató által Az ezerarcú hősben leírt „hős útjáról” van szó, amely valamennyi nagyvászonra álmodott mítoszremix alapját képezi (egyúttal pedig minden forgatókönyvíró-tanonc kötelező olvasmányának számít).

Az Ultrában a változatos domborzati és időjárási viszonyok a futóhősök tudatállapotaira rímelnek: külső és belső tájakat barangolnak be, miként arról az alkotás szemléletes posztere is tanúskodik, amely egy emberi figurán belül ábrázol egy centripetális, önnön középpontja felé tartó örvénylést. Ezen a befelé tartó spirálon futnak mind a szereplők, mind pedig a plakát apró figurái. Ahogy azt a rendező mellett a másik magyar futó megjegyzi, ilyen extrém terhelés mellett állandóan határokba, küszöbökbe ütközik az ember: a saját belső küszöbeit szükséges átlépnie, amelyeket (Bulwer-Lytton kifejezésével élve) a „küszöb őrzői” védenek. Mivel a hétköznapi, nyolctól-négyig rutinegzisztencia kizárja a lélek mélységeit és magasságait megnyitó önbeavatás lehetőségét, ezért – jórészt tudattalanul – az emberek különböző felfelé (vagyis befelé), illetve lefelé (vagyis kifelé) tartó ösvényeket választanak maguknak: önpusztító függőségekbe és mániákba menekülnek, vagy mint az Ultra esetében, konstruktívabb formába öntik az emberben rejlő elementáris öntranszcendálási igényt. Persze az ultramaraton-futás is elmehet a görcsös teljesítménykényszer és az arrogáns nagyzolás irányába, de Simonyi munkája nem erről tudósít: őszinte együttérzéssel és meglepően sok humorral mesél az egyéni korlátok meghaladásáról és a küzdés heroizmusáról. A direktor sikerrel érzékelteti e grandiózus próbatétel nyersességét és intenzitását a test fokozatos kisebesedésétől a szélsőséges érzelmi hullámvasúton át az ébrenmaradás vagy épp az éjszakai hegymászás nehézségéig. És mindezt miért? Miután megérintették a célt jelző spártai hoplita-szobor lábát, a versenyzők nyereménye csupán egy babérkoszorú: nyilvánvaló, hogy itt belülről fakad a motiváció és mindenki kizárólag önmaga előtt bizonyít. Vision quest (amerikai indiánok) és walkabout (ausztrál bennszülöttek) híján ez lenne a modern nagyvárosi ember kínkeservesen örömteli (vagy örömtelien kínkeserves) önbeavatási rítusa.

Noha egy monoton tevékenységet dokumentál, az Ultra egy pillanatra sem válik vontatottá, amely elsősorban a jó arányérzékű struktúrának (versenyzői perspektívák, múltbéli életképek és gyönyörű drónfelvételek váltakoznak), a tehetséggel kiválasztott hétköznapi hősfiguráknak és a már említett szellemes humornak köszönhető, amely néha olyan hatást kelt, mintha meg lenne írva. Kiváltképp üdvözlendő az a hír, hogy ez a kiemelkedő és inspiratív munka nemcsak az HBO-n lesz elérhető, hanem a magyar moziforgalmazásba is bekerül majd.

 

ULTRA – magyar dokumentumfilm, 2017. Rendezte: Simonyi Balázs. Kép: Hernáth Csaba, Lovasi Zoltán. Producer: Józsa László, Simonyi Balázs. Vágó: Thomas Ernst. Szereplők: Simonyi Balázs, Szabó Béla, Táncsics Judit. Gyártó: HBO Europe, Speakeasy Project, Anemon Productions. Forgalmazó: Mozinet. 83 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/05 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13189