KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Angyalok városa

Hatvani Tamás

 

Akár egy ravaszul kivitelezett mozi-szeánsz: Dawn Steel, a producernő éppen évtizedes álmát valósítaná meg – háta mögött egy agyoncikizett angyalismereti thriller (Letaszítva) kudarcával –, ám a forgatás során elhalálozik. Az életben maradt lelkes bagázs pedig éppenséggel egy olyan film kedvéért lép szövetségre, amely láttán leszögezhetjük: újabb angyal rója köreit Hollywood felett, szárnyalása azonban méltóságteljesebb, mivel a Berlin felett az ég című kult-film terhét hordozza – Wenders atyai jókívánságaival megáldva.

Amennyiben az ember művelt européernek álcázza magát, úgy kétes kimenetelűnek, netalán émelyítőnek tűnhet ez a Los Angeles-be helyezett adaptáció, de kár előre nyavalyogni. Silberling nem ment bele a gyanús játékba, miszerint mindenképp a wendersi költőiség amerikai hagymázasítását kellene végrehajtani. A finom vizuális alaphangulat érthető okokból változatlan, ám alig negyed óra elteltével a rendező következetes, óramű-pontosságú love storyt kreál mesterien. A koncepció ebből kifolyólag Dana Stevens írónő átiratát követi, amely líraiságban mégis túlnő az ottani mainstream hasonszőrű produktumain. Egyértelműen a vágy misztériuma tolódik előtérbe, és ennek a felfogásnak lesz virtuóz csepűrágója Nicholas Cage, jelen időben nem sűrűn tapasztalható színészi alázattal. A végtelenül rokonszenves Meg Ryan pedig angyali vágy-tárgy gyanánt hangsúlyozottan racionális szerepkörben, szívsebészként teszi ki magát a végzetnek. Persze a mívesen tálalt szerelmi históriához finom adalékok is járulnak. Ami Wenders esetében Handke, az most Hemingway; John Seale fényképezése (mégis, mit vártunk Az angol beteg Oscar-vitézétől?) csodaszépen, korrekt tökéllyel ábrázolja, milyen is az ég SiBerling felett; az eredeti zenéért felelős (és helyenként űrkitöltő funkciót is teljesítő) Gabriel Wared pedig érzékenyebb, mint valaha. Klasszikus mozi, éppen csak annyira giccsesen felfokozott, hogy ne szégyelljünk rajta egy jót könnyezni, miközben a vége főcím alatt egy másik Gabriel, a Peter énekel szívszorítót.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3869