KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Borsalino

Ardai Zoltán

 

Az elsô Godard-film hőse, Jean-Paul Belmondo, és a Visconti Soccoja révén világhírűvé vált Alain Delon egy évtizeden belül a francia közönségfilm „új hullámának” lettek rivális fenegyerek-sztárjai, kosztümben és modern ruhában egyaránt abszolút főszerepek sorával. Nehéz kérdést szegeztek a publikumnak: a Philippe de Broca-féle Cartouche és Riói kaland esendőén vagány szuperférfija vagy Christian-Jaque Fekete tulipánjának, Enrico Kalandorok-jának fekete angyala – melyik a tüneményesebb? Amikor (tizenhárom éve) közös főszerepre szerződtek, nem volt kétséges, hogy filmjük hazai bevételi csúcsot ér el.

A Borsalinoban két ágrólszakadt gazembert játszanak, akik véletlen találkozásuk után szembefordulnak a 30-as évekbeli Marseille üzleti életét uraló klánokkal. Saját gazdagodásukért fognak össze; itt csak az ügyeseknek és elszántan kegyetleneknek van esélye, egyéb erények másodlagosak. Örvendünk tehát a mi kegyetlen embereink sikerének, akik legalább bohémek és nőtisztelők, szemben a humortalan és fogcsikorgató klánfőnökökkel. (Avagy annak örvendünk, hogy az oly fontos agresszív értékeket nem sajátíthatják ki a vaskövetkezetesen ellenszenves figurák?) Csakhogy így már nem igazán műfajszerű Deray kísérlete egy lezser-szellemes átrajzolású Bonnie és Clyde megteremtésére. Sikerült jó kalandfilmet csinálnia, de a Borsalino, mint éppen gengszter-film, túlstilizált mű. Könnyed nagyvonalúsággal szórakoztat, de ebbéli törekvésében már a forgatókönyv is a kelleténél többet épít a két színész-aura sikamlós egyensúlyi játékára, s a kelleténél kevesebbet az alárendelt történet saját sodrására. Előre eldöntött kérdés, hogy bármennyire különbözzék is Belmondo kalandora Delonétól (a kikezdhetetlen tartású, felszabadultan urizáló népfi az előkelőkényes alkatú, visszafogott modorú késelőtől), itt minden körülmények közt együtt a helyük, így B. és D. mindvégig B. és D. marad számunkra, csak percekre lényegülnek Capellává és Siffredivé, életüket kockáztató marseille-i banditákká, akik egyre jobban gyűlölnek épp egy bizonyos Polit és egy bizonyos Morellót.

Máskülönben, a leszámolási jelenetek dinamikájától a fényképezésen át a kellékezésig jó értelemben vett amerikai fajta látványosság a Borsalino. A „franciásítás”, a sztori-szerkezet parodisztikus fellazítása, ellenpontozva némi bizsergető, vérszagú érzelmességgel, ezúttal inkább gyengíti az összhatást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/10 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6619