KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szkafander és pillangó

Ádám Péter

Le Scaphandre et le papillon – francia, 2007. Rendezte: Julian Schnabel. Írta: Jean-Dominique Bauby regényéből Ronald Harwood. Kép: Janusz Kaminski. Zene: Paul Cantelon. Szereplők: Mathieu Amalric (Jean-Dominique Bauby), Emmanuelle Seigner (Céline), Marie-Josée Croze (Henriette), Anne Consigny (Claude). Gyártó: Pathé Renn Productions / France 3. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 112 perc.

 

Jean-Louis Bauby, a sikeres párizsi újságíró, az Elle hetilap főszerkesztője negyvennégy éves, amikor egy nap leteríti az agyvérzés. A férfi – aki a viszonylag ritka locked-in szindrómának az áldozata – teljesen megbénul, csak a baloldali szemidegek működnek. Jean-Do azonban – ahogyan családja és barátai becézik – nem adja fel, és az intakt szellemi képességek szalmaszálába kapaszkodva próbálja túlélni a hajótörést: megtanul balszemével „beszélni” (egy szemhunyás: igen; két szemhunyás: nem), sőt betűről betűre araszolva egész könyvet diktál ezzel a módszerrel. A mű, amely 1997-ben jelent meg Párizsban, megrázó híradás abból a világból, amelyben semmi egyebe nem marad az embernek, csak a képzelet meg az emlékezet. A film, amely a cannes-i fesztiválon tavaly díjat is kapott, ennek a sikerkönyvnek az adaptációja.

Filmre vinni a mozdulatlanságot, újra végigjárni a könyv szerzőjével a kétségbeesés hepehupáin át a minden mindegyből a csakazértisig vezető utat, megjeleníteni a kiszolgáltatottságot és magatehetetlenséget a mozivásznon – mindez egyáltalán nem könnyű, sőt, szinte lehetetlennek látszó vállalkozás. Julian Schnabelnek (A graffiti királya, Mielőtt leszáll az éj) azonban sikerült a kör négyszögesítése. A rendező a szubjektív kamera eszközével érzékelteti az ágyhoz kötött ember belső világát: a néző nem kívülről látja a szerencsétlenül járt főhőst, hanem maga a főhős, a néző eszmél lassan magára a kórházi ágyban, és gyűjt erőt az életben maradáshoz, apránként sajátítva el a túlélés lelki technikáit.

Az egysíkúság elkerülésére ez a belső nézőpont külső nézőponttal ötvöződik: így lehetősége nyílik a főszereplőnek egy-egy emlékfoszlány felidézésével elmondani, hogyan is látja a tragédia tükrében múltját és jelenét, és hogy mit akar kezdeni magatehetetlen önmagával. Schnabel szánt szándékkal kerül minden pátoszt és érzelgősséget, sőt a képi megoldásokkal a könyv humorából és öniróniájából is sokat vissza tud adni. Filmje azt példázza, hogy a szellem kalandjának még a magatehetetlenség börtöne sem lehet akadálya, és hogy a búvárruhából végül kiszabadul a pillangó.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/02 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9278