Láttuk még

Ámokfutam

Berkovics Balázs

Szökik a fehér bőrű, meg a fekete bőrű fegyenc, méghozzá egymáshoz bilincselve. Ennek ellenére a legleleményesebb módozatokon képesek egymást kerékbe törni, összelapítani, szikláról ledobni, agyagba döngölni. A (férfi) barátság ennél összecementáltabb fundamentumát keresve sem lelhetnénk fel: csak láncaikat veszthetik, összetartozásukat nem, amit a továbbra is kölcsönös agya-bugya bizonyít ékesen.

Már-már révbe érnek (szabadsága mellé ki-ki felleli az új vagy a régi asszonyt), mikor a kubai maffia sötét árnyai vetülnek a közös vállalkozásra. Náluk pedig nincs kecmec. Akire rásütik a hangtompítóst, az többé meg sem nyikkan. Az egyik asszonyka élete is így megy veszendőbe, bezzeg a havernak még mindig megvan a sajátja – búsul is ezért Stephen Baldwin egy kicsikét. De menni kell tovább, bár már felismerték puszta eszközmivoltukat. (Ez egyikőzüknek nem eshetett nehezére, mert már eleve tégla volt.) Motivációelmélet legyen a talpán, amely magyarázatot tud adni két fegyenc elkeseredett élet-halál harcára az állam oldalán, mikor emezt már hivatott szolgái is odahagyták egy kis baksis reményében. De hagyjuk a teóriát másra, a kalandok után mindig eljön az enyhület, akcióvígjátéktól várhatunk-e többet.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 62. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1462

Cikk értékelése:

szavazat: 1208 átlag: 5.45