KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/január
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Jean Marais (1913–1998)
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Van és változik Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Hirsch Tibor: Semmi sem az, ami Beszélgetés Jancsó Miklóssal

• Gaál István: Addio Padre Profeta! Búcsú Szőts Istvántól
• Szőts István: Címszavak a Röpiratból
• Szőts István: Don Quijote magyarok Levél Északra
• Schubert Gusztáv: Fekete lyuk Cigánysorsok
• N. N.: Roma-filmek
• Rádai Eszter: Ugyanolyan vagyok, mint te Cigányok a médiában
• Gyurkovics Tamás: Cigányok ideje Romák a televíziókban
• Fáy Miklós: Mit ér a vér, miszter fehér? Roma-klip
• Lajta Gábor: A semmi moralistája Kuroszava-töredékek
• Báron György: Erdő és sár A hét szamuráj
• Létay Vera: Még nem, már igen Madadayo
• Pápai Zsolt: Thrillerhez öltözve Brian DePalma filmjei
• N. N.: Brian DePalma filmjei
• Bikácsy Gergely: A sikoly Vigóról jut eszembe
• Hideg János: Macskák, kölykök, uszályok Jean Vigo élete
• Galicza Péter: Hiánydramaturgia Beszélgetés Herskó Jánossal
• László Péter: Mesék ezeregy forintból Open Film Fesztivál
• N. N.: OFFkárral díjazott filmek
KRITIKA
• Varga Balázs: „Csak ami nincs” Tükröződések
• Vágvölgyi B. András: Drog road-movie Félelem és reszketés Las Vegasban
MULTIMÉDIA
• Molnár Dániel: Infóháború, médiamarkec Ars Electronica
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Ezer hold
• Ágfalvi Attila: Sue
• Turcsányi Sándor: Ronin
• Varró Attila: Halloween – Húsz évvel később
• Beregi Tamás: A sivatag rabjai
• Mátyás Péter: Keresd a nőt!
• Hungler Tímea: Átkozott boszorkák
• Tamás Amaryllis: Apád-anyád ide jöjjön!
• Vidovszky György: Gattaca

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Más, mint a többi

Gáti Péter

A tavalyi Moszkvai Filmfesztivál megosztott második díjával kitüntetett alkotás a múlt év tavasza óta a szovjet mozik legzajosabb sikereinek egyike. Hangvétele, témaválasztása, tabukat nem ismerő őszintesége jól tükrözi a közelmúlt szemléletbeli változásait. Karen Sahnazarov munkája egyébként nem teljesen ismeretlen nálunk, hiszen 1987 májusában a fiatal szovjet rendezők hetén néhány előadásban már láthatta az érdeklődő közönség. Kár, hogy a film eredeti, a magyar és külföldi sajtóban is sokszor idézett címét – A küldönc forgalmazásunk a semmitmondó és szájbarágóan didaktikus Más, mint a többire szürkítette.

A filmes elbeszélés hagyományos formai keretei között maradó, rokonszenves alkotást a publicisztikus témakezelés avatja újszerűvé. Az a szemléleti frissesség, amelynek révén a film Ivánjának problémái szépítés nélkül idézik meg a szovjet fiatalok aktuális gondjait. A rendező úgy követi nyomon szerkesztőségi küldöncnek beálló hőse mindennapjait, hogy az eseménytelen hétköznapok szürke történései közé rejti mindazokat a konfliktusokat, amelyek jelenlétéről idáig csupán újságcikkek adtak hírt. Sahnazarov nemcsak létezésük jelzésére tesz kísérletet, hanem művészi elemzésükre és főként értelmezésükre is vállalkozik. A dédelgetett színésznői álmokkal a technikumi irodalomtanítás fénytelen valóságába alászálló, férjétől elhagyott anya boldogtalansága, a fiú környezetének kallódó figurái és a felnőtt társadalom kiüresedett eszményekre hivatkozó bombasztikus jelszavakkal tűzdelt szemrehányásai előidézői az Ivánt és társait jellemző szkepszisnek, az érzelmi és szellemi összezavarodottságnak. Remekül kidolgozott jelenetek érzékeltetik azt a mély generációs szakadékot, amely a gyerekként kezelt fiatalokat és az ő nyers őszinteségüktől megrettenő idősebbeket végzetesen eltávolítja egymástól, süketek tragikus párbeszédévé torzítja szóváltásaikat.

Nyikolja Nyemoljajev semmit sem szépítgető kamerája előtt, a hangulattalan betonmonstrumok tövében, az elhagyott homokbányák lehangolóan sivár környezetében egy „béke-generáció” keresi saját válaszait a mai valóság által feltett kérdésekre, küzd önnön kételyeivel, és kutatja esélyeit az értelmes emberi életre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/05 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5037