KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 30. Budapesti Független Film- és Videószemle díjai
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: A mese vége Elveszett történetek
• Jeles András: Raszter Színészmaszkok

• Schubert Gusztáv: Hidegebb a halálnál A Haneke-gyilkosságok
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Digitális ablak Hétköznapok teleregénye
• Horváth Antal Balázs: Egy show a semmiről Seinfeld
• N. N.: Másképp röhögünk
• Gelencsér Gábor: Magaskultúra földközelben Jelenetek egy házasságból

• Herpai Gergely: A virtuális rivaldafény sztárjai CD-mozi
• Beregi Tamás: Rovarszív Bogaras filmek
• Bikácsy Gergely: Én voltam a Hold Méliès-tekercsek
• Varró Attila: Az édenkert peremén Nyugat-Afrika filmjei
• Muhi Klára: Kilégzés, belégzés Európa filmhét
• Geréb Anna: Megkövült snittek A két Eizenstein
• Ágfalvi Attila: Alphawille-től Abraxasig Filmépítészet
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Mozgóképeskönyv Varga Csaba: Film és story board
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nagybudapesti feltámadás Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
• Spiró György: Magyar virtus Gengszterfilm
• Békés Pál: Halványkék angyal Ámbár tanár úr
• Ardai Zoltán: Örökzöld Baltimore Kuki
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Eladó
• Hungler Tímea: Téli vendég
• Kis Anna: A galamb szárnyai
• Kömlődi Ferenc: Penge
• Mátyás Péter: Rejtélyes alkony
• Hatvani Tamás: Ha eljön Joe Black
• Korcsog Balázs: A közellenség
• Somogyi Marcell: Rémségek könyve
• Janisch Attila: Psycho
• Vidovszky György: Örökkön örökké
• Harmat György: Egyiptom hercege
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Ott vagyunk minden kilométerkőnél

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A fekete Tanner

Fáber András

 

A címben szereplő férfi nem rokona Alain Tanner franciasvájci filmrendezőnek, mint ahogyan Xavier Koller sem (szellemi) rokona a Tanner, Soutter és Goretta nevével fémjelzett svájci-francia filmes iskolának. Mindenesetre a nagyobb hírnévre vergődött frankofon társak árnyékában „felnőtt” a hetvenes évek vége óta egy markáns németsvájci filmművészet, mely Frédi M. Murer, Márkus Imhoof, Koller és mások révén a nyolcvanas évek közepe óta hallat magáról a nemzetközi filmfesztiválokon és filmforgalmazásban: Koller e filmje mindjárt első bemutatása idején, 1985-ben elnyerte a locarnói fesztivál nagydíját.

Friedrich Dürrenmatt és Max Frisch írásaiból tudjuk, amit újabban ezek a filmek szemléltetnek, hogy ugyanis valamiképpen a német svájciak is germánok, aminek nemcsak némi édesbú, hanem az indulatteliség is fontos jellemzője.

A film a második világháború idején játszódik Schwyz kantonban, valahol fönn a hegyekben, Oberschwand felett, ahol családjával együtt él és – keményen dolgozik Kas-par Tanner középkorú svájci állampolgár, tisztesség ne essék, szólván: paraszt. Szénakaszálás, állattenyésztés, tejtermékek készítése tölti ki a szorgos család életét, mindaddig, míg a politikusok el nem határozzák, hogy a háborúra tekintettel (amelyben Svájc tudvalevőleg nem vett részt) szigorításokat vezetnek be az élet több területén: előírják például, hogy – az erre alkalmatlan – hegyi területeken ezentúl krumplit kell termeszteni. (Nem gumipitypangot, csak közönséges burgonyát! A parasztok lassacskán beadják derekukat a „júdásgumók” termesztésére, kivéve a nyakas Tannert, akit erőszakkal is hiába próbálnak megtörni. Igaz, „ässä musch”, vagyis enni bizony muszáj, mint mondják igazi „Schwytzerdütsch” dialektusban, de nem bármi áron. A rendeletek, a fenyegető levelek, a „törvényes következmények” mind csorbát szenvednek az „ösztönember” Tanner konok – az éhségsztrájkig elmenő – kitartásán, mellyel a természet és a társadalom általa helyesnek tartott rendjét védelmezi.

„Jobb egy eleven Tanner, mint egy halott demokrata” – hangzik el a számunkra is megszívlelendő tanulság a film vége felé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4737