KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 30. Budapesti Független Film- és Videószemle díjai
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: A mese vége Elveszett történetek
• Jeles András: Raszter Színészmaszkok

• Schubert Gusztáv: Hidegebb a halálnál A Haneke-gyilkosságok
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Digitális ablak Hétköznapok teleregénye
• Horváth Antal Balázs: Egy show a semmiről Seinfeld
• N. N.: Másképp röhögünk
• Gelencsér Gábor: Magaskultúra földközelben Jelenetek egy házasságból

• Herpai Gergely: A virtuális rivaldafény sztárjai CD-mozi
• Beregi Tamás: Rovarszív Bogaras filmek
• Bikácsy Gergely: Én voltam a Hold Méliès-tekercsek
• Varró Attila: Az édenkert peremén Nyugat-Afrika filmjei
• Muhi Klára: Kilégzés, belégzés Európa filmhét
• Geréb Anna: Megkövült snittek A két Eizenstein
• Ágfalvi Attila: Alphawille-től Abraxasig Filmépítészet
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Mozgóképeskönyv Varga Csaba: Film és story board
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nagybudapesti feltámadás Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
• Spiró György: Magyar virtus Gengszterfilm
• Békés Pál: Halványkék angyal Ámbár tanár úr
• Ardai Zoltán: Örökzöld Baltimore Kuki
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Eladó
• Hungler Tímea: Téli vendég
• Kis Anna: A galamb szárnyai
• Kömlődi Ferenc: Penge
• Mátyás Péter: Rejtélyes alkony
• Hatvani Tamás: Ha eljön Joe Black
• Korcsog Balázs: A közellenség
• Somogyi Marcell: Rémségek könyve
• Janisch Attila: Psycho
• Vidovszky György: Örökkön örökké
• Harmat György: Egyiptom hercege
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Ott vagyunk minden kilométerkőnél

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Rohanj velem!

Állófilm

Faragó Vilmos

 

Ha állami gondozott gyerekek gyógyszanatóriumába új jövevény érkezik, sérült lelkű, de ép erkölcsi érzékű kiskamasz, teljesen bizonyos, hogy a következő élményekkel találkozik:

1. Az elvegyülés nehézségei. Alkalmazkodni (a személyiség szuverenitásának viszonylagos megőrzésével) az új házirendhez, a felnőtt személyzet rutinközönyéhez, rigolyáihoz vagy pedagógiai-pszichológiai rögeszméihez, és a gyerekközösség bandahierarchiájához.

2. A kiválás nehézségei. Megmutatni: ki vagyok én. Kihívni, különc viselkedéssel, a zordon Főnővér haragját; felszítani, okos-koravén magatartással, a Tanár Úr érdeklődését; kiprovokálni, lányos-szép kamaszszemekkel, a fiatal Kisnővér szeretetét; rangot szerezni, vakmerő kunsztokkal, a gyerekbandában.

3. A pubertás-életkor nehézségei. Beleszeretni, de halálosan, az akaratlan-kacér Kisnővérbe. Csalódni; de halálosan, a szerelem viszonzatlansága miatt. Vágyakozni a távoli anya szeretetére. Visszautasítani e szeretet elkésett rutinjelentkezését. Rajongani a pedagógiai melegséget árasztó Tanár Úrért. És kiábrándulni belőle, ha emberi gyarlóságai váratlanul lelepleződnek. Kimondani a koravén ítéletet: „A nők alighanem mind kurvák, a férfiak disznók, a felnőttek megérik a pénzüket”.

Ezek az élmények azért bizonyosak, mert a helyzetből szükségszerűen következnek. Valódi élmények tehát, ellenőrizhetők, garantáltan igazak.

Abban az új magyar filmben, amelyet Rohanj velem! címmel Asperján György forgatókönyvéből Markos Miklós rendezett, a következő élményekkel találkozott a gyógyszanatóriumba érkező sérült lelkű, de ép erkölcsi érzékű kiskamasz.

1. Az elvegyülés nehézségei. Kiskamaszunk alkalmazkodott (szuverenitásának viszonylagos megőrzésével) az új házirendhez, a felnőtt személyzet rutinközönyéhez, rigolyáihoz, pedagógiai-pszichológiai rögeszméihez és a gyerekközösség bandahierarchiájához.

2. A kiválás nehézségei. Megmutatta: ki ő. Kihívta különc viselkedésével, a zordon Főnővér haragját; felszította, okos-koravén magatartásával, a Tanár Úr érdeklődését; kiprovokálta, lányos-szép kamaszszemeivel a fiatal Kisnővér szeretetét; rangot szerzett, vakmerő kunszttal, a gyerekbandában.

3. A pubertás-életkor nehézségei. Beleszeretett, de halálosan, az akaratlan-kacér Kisnővérbe. Csalódott, de halálosan a szerelem viszonzatlansága miatt. Vágyakozott a távoli anya szeretetére. De visszautasította e szeretet elkésett rutinjelentkezését. Rajongott a pedagógiai melegséget árasztó Tanár Úrért. Es kiábrándult belőle, mert emberi gyarlóságai váratlanul lelepleződtek. Úgy érezte tehát, igaz a koravén ítélet: „A nők alighanem mind kurvák, a férfiak disznók, a felnőttek megérik a pénzüket”.

És ezek az élmények mégsem bizonyosak. Mert – hogy úgy mondjam – a szociológiai helyzetből következnek ugyan, de a filmben is csak szociológiailag következnek, művészileg nem. Valódiak tehát, de egyáltalán nem igazak. A filmnek egyetlen hiteles jelenete nincs, egyetlen művészetvarázsú képkockája. Tökéletes homunkulusz: előállíttatott az alkimista műhelyben, emberformája van, de nem él, nem mozog. Szinte ritkaságértéke van: annyira tiszta példája egy jó szándék csődjének. Azt hihetnénk, hogy azért, mert szociológiai valóságelemei – banalitások immár. És tulajdonképpen azok is. Csakhogy – gondoljunk a legkézenfekvőbb analógiákra – a Légy jó mindhalálig kisdiákjának csalódása a felnőttekben ugyanilyen banalitás; a Száll a kukukk fészkére fiatalemberének lázadása a Főnővér terrorja ellen még ugyanilyenebb banalitás. Nem, a Rohanj velem! csődje egyszerűen mesterségbeli csőd, művészi csőd. Ennek a filmnek minden dialógusa, minden gesztusa, minden beállítása illusztratív. Mintha arra kérték volna az amatőr főszereplő fiút: most ábrándozz el, most légy durcás, most nézzél szerelmesen, most szaladj el. És a fiú elábrándozik, durcás képet vág, szerelmesen néz, elszalad. Vagy a profi szereplő Káldy Nórát: árasszon a lényed fegyelmező főnővéri ridegséget. És áraszt. Koncz Gábort: légy kedves, kicsit szomorú Tanár Úr. És lett. Csupa helyzetgyakorlat, amely minél túlzóbbra – vagy illusztratív-rosszabbra – sikerült, annál szívesebben fogadtatott el; s aztán a tévedhetetlen ízléssel kiválogatott rossz helyzetgyakorlatok folyamatosan vetíthető filmszalaggá ragasztódtak össze.

Feszengve gondolok a nézőkre, akiket a cím arra biztat, hogy éljék magukévá a filmet, s rohanjanak együtt vele. És a nézők rohannának is. De a film áll. Meg se mozdul.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 09-10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6964