KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Madár a tükörben
• Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
• Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
• Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
• Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában

• Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
• Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők

• Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
• Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
• N. N.: Mediawave ’99 díjlista

• Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
• Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
• Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú

• Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
• Galambos Attila: Slam
• Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
• Ádám Péter: Kegyetlen játékok
• Köves Gábor: Pókerarcok
• Mátyás Péter: A légiós
• Korcsog Balázs: Briliáns csapda
• Kömlődi Ferenc: A múmia
• Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Requiem a krimiért

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az áruló szív

Kovács Marcell

Tell Tale – amerikai-brit, 2009. Rendezte: Michael Cuesta. Írta: Edgar Allan Poe története alapján Dave Callaham. Kép: Terry Stacey. Zene: David Buckley. Szereplők: Josh Lucas (Terry), Lena Headey (Elizabeth), Brian Cox (Van Doren), Beatrice Miller (Angela), Ulrich Thomsen (Lethe). Gyártó: Artina Films / Poe Boy / The Steel Company. Forgalmazó: Best Hollywood. Szinkronizált. 92 perc.

Dicséretes az a megértő figyelem, amit a feltörekvő hollywoodi forgatókönyvíró, Dave Callaham az egyedülálló apáknak szentel. Az apokalipszis lovasaiban egy két fiúval küszködő rendőrnyomozóra bízta a misztikus gyilkosságsorozat ügyének felgöngyölítését, most pedig egy kislányát egyedül nevelő informatikus kerül bajba, pedig amúgy sem könnyű az élete. Szívátültetés után lábadozik éppen, miközben a fejlődési rendellenesség következtében mozgáskorlátozott kis Angelának is fokozott gondoskodásra van szüksége. Szerencsére az új szív jól működik, csakhogy nem várt mellékhatásként hamarosan lidérces látomások jelentkeznek, és ez még csak a kezdet.

Callaham azzal biztosan nem vádolható, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül láttatná a világot, számos egyéb tekintetben azonban joggal érheti kritika. Először is csalafinta módon Poe-adaptációnak tünteti fel sztoriját, holott azt nyilvánvalóan a hongkongi Pang fivérek szervcserés horrorfilmje, A szem ihlette. Nagyobb baj, hogy ezúttal sem tudott választani a családi melodráma és a B-kategóriás thriller között, és ezzel jócskán megnehezítette Michael Cuesta rendező dolgát, aki derekasan egyensúlyozik az érzelmek és az izgalmak határán, ám végül egyikből sem mutat eleget. Itt is, ott is felvillannak érdekes motívumok, de a kibontásuk rendre elmarad, így a hihetőség és a hitelesség is súlyos csorbát szenved. A komolykodó hangvétel és a képek modoros eleganciája mélyreható élményt ígér, de a mélységek csak nem akarnak feltárulni. Egyes pillanatok szinte shyamalani feszültséget sugároznak, máskor mintha A gépész bizarr titokzatossága áradna a vászonról, és a melankólia széles hullámai időnként majdnem Az amerikai barát magasságába csapnak. De mindig csak szinte, és mindig csak majdnem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10073