|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
MoziA faForgács Nóra Kinga
The Tree – francia-ausztrál, 2010. Rendezte: Julie Bertucelli. Írta: Judy Pascoe regényéből Julie Bertucelli, Elizabeth J. Mars. Kép: Nigel Bluck. Zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Charlotte Gainsbourg (Dawn O'Neil), Morgana Davies (Simone O'Neil), Csókás Márton (George), Christian Byers (Tim). Gyártó: Screen Australia / Canal+. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 100 perc. Julie Bertucelli olyan rendezők mellett dolgozott asszisztensként, mint Kie¶lowski (Három Szín: Kék) és Otar Iosseliani (Brigantik), miközben folyamatosan készítette saját televíziós dokumentumfilmjeit. Első nagyjátékfilmje, a Mióta Otár elment 2003-ban a Kritikusok Kéthete szekció nagydíját nyerte el Cannes-ban. Második mozifilmje, A fa egy család gyászának egyetlen emblematikus, központi motívum köré szervezett történetét meséli el. Dawn négy gyermekével marad magára, miután férje hirtelen meghal. A nyolcéves Simone azt hiszi, hogy apja a kertjükben álló hatalmas fában él tovább. A fa valóban mintha önálló életre kelne, burjánzó növésnek indul, és bár ágai között nyugalmat és rejtekhelyet nyújt a gyászolóknak, elkezdi lerombolni a házat...
A Judy Pascoe kortárs regénye alapján készült film semmi újat vagy különöset nem tesz hozzá a gyászmesék dramaturgiájához, sőt egyenesen átveszi azok kliséit. Bertucellinek azonban különös érzéke van ember és környezete ábrázolásához, a szituációk megteremtéséhez és a színészvezetéshez: kevés beszéddel, sok életszerű mozzanattal, egyszerű, mégis dinamikus filmnyelvi megfogalmazásban, impresszív képeken mutatja meg az európai szem számára olykor fenyegetően tágas és vad, vidéki Ausztrália képét, és nyújtja a gyászoló család pontos portréját. A kissé közhelyesnek tetsző központi motívum, a fa a maga eleven valóságában lesz a destruktívvá váló érzelmi és értelmi folyamatok, a traumához, a múlthoz való kóros kötődés érzékletes szimbóluma.
A fa elvontabb, spirituálisabb meséje talán kevesebbekhez szól, mint a Mióta Otár elment visszafogott, finom szövésű realista története, de erős rendezői kvalitásokat mutat, és végkifejletével misztifikáció vagy bántóan túlzó szimbolizmus nélkül képes kifejezni a természet radikális álláspontját a gyász, egyáltalán, a traumákhoz fűződő viszony kérdésében.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 971 átlag: 5.54 |
|
|
|
|