|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
MoziMarguerite – A tökéletlen hangCsiger Ádám
Marguerite –
francia-belga, 2015. Rendezte: Xavier Giannoli. Írta: Marcia Romano és Xavier
Giannoli. Kép: Glynn Speeckaert. Szereplők: Catherine Frot (Marguerite), André
Marcon (Georges), Michel Fau (Atos), Christa Theret (Hazel). Gyártó: Fidelité
Films. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált.
127 perc.
Épp bemutatásra vár egy
életrajzi film Florence Foster Jenkinsről, a híresen tehetségtelen önjelölt
operaénekesről, akinek senki nem szólt, hogy fülsértő a hangja. Stephen Frears
rendezi, Meryl Streep és Hugh Grant játszanak benne, de néhány szemfüles
francia megelőzte őket. Noha igaz történeten alapul, a Jenkins élete által
inspirált film nem túl eredeti: jellemezhető az Amadeus, az Ed Wood és az
Alkony sugárút ötvözeteként, utóbbit
ráadásul (talán öntudatlanul) meg is idézi egy Erich von Stroheim karakterére
emlékeztető lakáj figurájával. A film a XX. század eleji Franciaországban
játszódik, címszereplője, Marguerite pedig egy
zenerajongó arisztokrata, aki kizárólag elnéző baráti körének énekel, amíg egy
tréfás kedvű zenekritikus „annyira rossz, hogy már jó” alapon pozitív recenziót
nem ír róla. A középkorú nő vérszemet kap és karriert szeretne operaénekesként,
néhány rosszakarója pedig adja alá a lovat.
A Marguerite-en meglátszik, hogy megtörtént eseten alapul, és ez nem
válik előnyére. A hősnő kérészéletű karrierjét ugyan következetesen fedi le, ám
közben mellékkarakterek morzsolódnak le és bukkannak fel az oldalán mindenféle
dramaturgiai rendszer nélkül. A
művészetek képviselői közül csak az énekeseknek van elengedhetetlen szüksége a
visszajelzésre, mivel mindenki máshogy hallja a saját hangját. Viszont pont ez
a kivételes helyzet teszi szimpla vígjátékká a filmet, miközben szólhatott
volna a dilettantizmusról és a giccs esztétikájáról is, mint a Nagy szemek, vagy a gazdagok
dekadenciájáról, mint a Foxcatcher.
Xavier Giannoli filmjének humora ehelyett korántsem áll távol az „annyira
rossz, hogy már jó” komikumtól, legviccesebb jelenetei ugyanis Marguerite
ellenállhatatlanul hamis performanszai.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 21 átlag: 5.29 |
|
|
|
|