KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Madár a tükörben
• Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
• Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
• Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
• Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában

• Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
• Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők

• Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
• Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
• N. N.: Mediawave ’99 díjlista

• Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
• Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
• Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú

• Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
• Galambos Attila: Slam
• Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
• Ádám Péter: Kegyetlen játékok
• Köves Gábor: Pókerarcok
• Mátyás Péter: A légiós
• Korcsog Balázs: Briliáns csapda
• Kömlődi Ferenc: A múmia
• Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Requiem a krimiért

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Ultra

Ez Spárta!

Teszár Dávid

Simonyi Balázs és versenytársai hosszú futására mindig számíthatunk. Ultramaraton-dokumentumfilm külső és belső tájakon.

 

Simonyi Balázs nem viccel, amikor a futásról van szó: 2008 óta űzi ezt a sportot, futással foglalkozó saját blogot ír (nemaze.blog.hu), írt egy hosszú esszét a futófilmekről a Filmvilágba (2015/10), és előadást is tartott már a témában (A futás mint tevékenység és filozófia – Vírus klub). Eddigi tévés dokumentumfilmjeiben nem foglalkozott még a kérdéskörrel, a Tour (2009) című rövidjében viszont érintette már a mozgást az álmodozó Anti személyében, aki közel kétszáz kilométert tervezett biciklizni egy hegyi szakaszon. Az HBO égisze alatt készített Ultra a szerző első egészestés dokumentumfilmje, amely legkedvesebb szenvedélyét, a futást, azon belül is az extrém hosszútávfutást emeli a középpontba a Spartathlon névre hallgató, 246 kilométeres ultramaraton kapcsán. A versenyzőknek (köztük a rendező-színész Simonyival) ezt a brutális, Athén és Spárta közötti távolságot kell teljesíteniük 36 órán belül.

Simonyi minden tekintetben ambíciózus alkotása öt sportolót követ végig: egy francia apát és a vele együtt versenyző fiát (miközben az anyuka autóval követi és segíti őket), egy német hölgyet, egy magyar úriembert és magát a rendezőt, aki már négy alkalommal teljesítette ezt a megmérettetést. A verseny és a futók fizikai és lelki állapotának bemutatásán kívül képet kapunk az egyes szereplők múltjáról és motivációjáról is: a német hölgy esetében a precízen kimért információvisszatartási stratégia egy játékfilm dramaturgiáját idézi. A narratíva maga is játékfilmes ihletettségű, hiszen Joseph Campbell, a világhírű összehasonlító mítoszkutató által Az ezerarcú hősben leírt „hős útjáról” van szó, amely valamennyi nagyvászonra álmodott mítoszremix alapját képezi (egyúttal pedig minden forgatókönyvíró-tanonc kötelező olvasmányának számít).

Az Ultrában a változatos domborzati és időjárási viszonyok a futóhősök tudatállapotaira rímelnek: külső és belső tájakat barangolnak be, miként arról az alkotás szemléletes posztere is tanúskodik, amely egy emberi figurán belül ábrázol egy centripetális, önnön középpontja felé tartó örvénylést. Ezen a befelé tartó spirálon futnak mind a szereplők, mind pedig a plakát apró figurái. Ahogy azt a rendező mellett a másik magyar futó megjegyzi, ilyen extrém terhelés mellett állandóan határokba, küszöbökbe ütközik az ember: a saját belső küszöbeit szükséges átlépnie, amelyeket (Bulwer-Lytton kifejezésével élve) a „küszöb őrzői” védenek. Mivel a hétköznapi, nyolctól-négyig rutinegzisztencia kizárja a lélek mélységeit és magasságait megnyitó önbeavatás lehetőségét, ezért – jórészt tudattalanul – az emberek különböző felfelé (vagyis befelé), illetve lefelé (vagyis kifelé) tartó ösvényeket választanak maguknak: önpusztító függőségekbe és mániákba menekülnek, vagy mint az Ultra esetében, konstruktívabb formába öntik az emberben rejlő elementáris öntranszcendálási igényt. Persze az ultramaraton-futás is elmehet a görcsös teljesítménykényszer és az arrogáns nagyzolás irányába, de Simonyi munkája nem erről tudósít: őszinte együttérzéssel és meglepően sok humorral mesél az egyéni korlátok meghaladásáról és a küzdés heroizmusáról. A direktor sikerrel érzékelteti e grandiózus próbatétel nyersességét és intenzitását a test fokozatos kisebesedésétől a szélsőséges érzelmi hullámvasúton át az ébrenmaradás vagy épp az éjszakai hegymászás nehézségéig. És mindezt miért? Miután megérintették a célt jelző spártai hoplita-szobor lábát, a versenyzők nyereménye csupán egy babérkoszorú: nyilvánvaló, hogy itt belülről fakad a motiváció és mindenki kizárólag önmaga előtt bizonyít. Vision quest (amerikai indiánok) és walkabout (ausztrál bennszülöttek) híján ez lenne a modern nagyvárosi ember kínkeservesen örömteli (vagy örömtelien kínkeserves) önbeavatási rítusa.

Noha egy monoton tevékenységet dokumentál, az Ultra egy pillanatra sem válik vontatottá, amely elsősorban a jó arányérzékű struktúrának (versenyzői perspektívák, múltbéli életképek és gyönyörű drónfelvételek váltakoznak), a tehetséggel kiválasztott hétköznapi hősfiguráknak és a már említett szellemes humornak köszönhető, amely néha olyan hatást kelt, mintha meg lenne írva. Kiváltképp üdvözlendő az a hír, hogy ez a kiemelkedő és inspiratív munka nemcsak az HBO-n lesz elérhető, hanem a magyar moziforgalmazásba is bekerül majd.

 

ULTRA – magyar dokumentumfilm, 2017. Rendezte: Simonyi Balázs. Kép: Hernáth Csaba, Lovasi Zoltán. Producer: Józsa László, Simonyi Balázs. Vágó: Thomas Ernst. Szereplők: Simonyi Balázs, Szabó Béla, Táncsics Judit. Gyártó: HBO Europe, Speakeasy Project, Anemon Productions. Forgalmazó: Mozinet. 83 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/05 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13189