|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
DVDA kőszívű ember fiaiGelencsér Gábor
Magyar, 1965. Rendezte:
Várkonyi Zoltán. Szereplők: Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Tordy Géza. Forgalmazó:
Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatóság. 159 perc.
A hatvanas évek magyar
új hullámát sajátos „pozitív diszkrimináció” sújtotta: a kritika, s ennek
következtében a filmtörténeti kánon kizárólag az új hullámos szerzőkre, a
modernista stílusra összpontosította figyelmét. Joggal, persze, hiszen itt
valóban nagyszerű értékek, újszerű formák születtek. Ám létezett ekkor (még) a
magyar filmgyártásnak egy másik, szórakoztató filmes, populáris vonulata,
amelyre a kritika nemcsak kevéssé figyelt – ez még érthető hozzáállás a
filmművészet forradalmi megújulását eredményező korszakban –, hanem jórészt
ellenszenvvel tekintett. A kiegyensúlyozatlan helyzetet a közönség billentette
helyre, akik csak azért is szerették és tömegesen nézték a nekik szóló filmeket.
Jó és rossz munkák nyilván akadtak mindkét oldalon, ám szembeállításuk,
egyoldalú fel- és leértékelésük mindenképp aránytévesztéshez vezetett. Márpedig
az arányok tekintetében épp a hatvanas évek mutatott máig példátlan
kiegyensúlyozottságot a népszerű és a magas filmkultúra tekintetében. Az
1965-ös év, az új hullám zenitje pedig akár jelképesnek is tekinthető,
témájában rokon, ráadásul ugyanabban a stúdióban megvalósuló filmpárt
produkált: a Szegénylegényeket – és A kőszívű ember fiait. (Jancsó és Várkonyi
nevének egymás mellé rendelése meglepőnek tűnhet, noha nem az. Az extraként a
lemezen helyet kapó riportfilmben Nemeskürty István, a két mű „szocialista
producere” elmeséli, hogy amikor a felszabadulás 15. évfordulójára rendelt
tőlük filmet a minisztérium, Várkonyi azzal a feltétellel vállalta a
megbízatást, ha pályakezdők is szerepet kapnak benne. Így született meg a Három csillag című szkeccsfilm, amelynek
egyik részét Jancsó rendezte.)
Ha a hatvanas évek
populáris filmjeinek teljes korpuszáról nem is, de A kőszívű ember fiairól biztosan elmondhatjuk, hogy méltó
alternatívája az új hullámnak. Várkonyi a hatalmas Jókai életmű egyik legjobb
darabját biztos kézzel, a történelmi kalandfilm műfaji szabályait fölényesen
uralva adaptálja. Pergő ritmusban követik egymást a gazdag kiállítású belső és
külső felvételek, de egy-egy jelenetnek is megvan a maga dramaturgiája a
felvezető „tételmondattól”, a beékelt gegeken át a drámai végkifejletig. Az
akciójelenetek látványosak, Hildebrand István képei, a díszletek, a jelmezek –
a digitálisan felújított képnek köszönhetően különösképpen – szemet
gyönyörködtetők, a színészek játéka kifejező. Az 1848–49-es forradalom és
szabadságharc történelmi eseményei a műfaj szabályai szerint egy romantikus
családtörténetbe íródnak bele, de sem a történelemkép, sem a családtörténet nem
idealizált: a hadvezetés, s ezen keresztül a racionalitást becsvágyra cserélő
magyar mentalitás kritikáját is megfogalmazza a film; a záróképen pedig a
bátyja helyett életét feláldozó legkisebb fiú golyó ütötte véres mellényére
boruló anyát látjuk. Nincs happy ending; a korszak romantikus volt, ezt nem
tagadja sem Jókai regénye, sem Várkonyi filmváltozata, a történelmi valóság
viszont nem az, s ennek kifejezése sem hiányzik A kőszívű ember fiaiból.
Extra: Lestár János: Vallomások Várkonyiról (1986, 22 perc)
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 3 átlag: 8 |
|
|
|
|