|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
DVDBuena Vista Social Club: AdiosGéczi Zoltán
Buena Vista Social Club:
Adios – kubai–amerikai, 2017. Rendezte: Lucy Walker. Szereplők: Ibrahim Ferrer,
Omara Portuondo, Manuel Guajiro Mirabal. Forgalmazó: Universal. 106 perc.
Ritkán válik kamera a
történelmi igazságtétel eszközévé, Wim Wenders 1999-ben bemutatott zenés
dokumentumfilmje azonban isteni beavatkozással ért fel. A Buena Vista Social Club dicsőséggel rehabilitálta a Castro-rezsim
évtizedeiben elfeledett kubai zenészgeneráció nagyjait, a globális közönség
sztárjaivá téve a méltatlanul mellőzött muzsikusokat és a tradicionális kubai
zenét, tágabb értelemben véve pedig: akkora lökést adott a világzenei mozgalmaknak,
hogy ezen lendület a mai napig kitart.
Lucy Walker alkotása egy
korszakos klasszikus bővített kiadása; érdemben nem tesz, nem is tehetne hozzá
sokat az eredetihez, de kiterjeszti annak kontextusát, prológusként és
epilógusként szolgál, miközben változatlan szeretettel és tisztelettel fordul a
dokumentum főszereplőihez és tárgyához. Az Adios
1998 és 2016 között készült felvételeken mutatja be a Ry Cooder produceri
bábáskodásával készült lemez stúdiómunkálatait, az első európai és amerikai
koncerteket, az all-star zenekar bámulatos diadalmenetét, miközben
mélyinterjúkból kiemelt részletekkel, történelmi háttérinformációkkal, archív
anyagokkal árnyalja a már ismert képet. Technikai szempontból nem lép ki a
zenés dokumentumfilmek szokványos keretei közül, de oly sok dráma és muzsika,
napfény és szívszakasztóan őszinte életöröm van ebben a 110 percben, hogy ilyen
sűrű nyersanyag mellett a formai bűvészkedés merőben szükségtelenné válik. A
kamera az utolsó fellépésekig követi azokat az idős zenészeket, akik már
nincsenek közöttünk, kulcseseményként mutatva be a 2016-os koncertet a Fehér
Házban, majd visszatér Kubába, oda, ahol az egész elkezdődött, méltósággal
zárva be a kört. Voltaképpen mindegy, hogy saját ifjúkorunk iránti
nosztalgiától vezetve, a kubai népzene szeretete okán, vagy a dokumentumfilmek
iránti általános érdeklődés miatt tekintjük meg az Adiost, mindenképpen varázslatos élményt, egyszersmind fontos
tapasztalatot kínál a néző számára. Üzenete egyetemes, tiszta és világos: az
alkotó ember szabad szellemét sem a rasszizmus, sem a politikai elnyomás, sem a
hidegháború, sem a hétköznapok nyomora, megannyi válogatott történelmi
rohadékság sem törheti meg, és akár az is megeshet, hogy a sors végül igazságot
szolgáltat – ezt a már-már túl szép, bámulatos módon mégis igaz történetet
pedig mindenkinek ismernie kell.
Extrák: Werkfilm.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|