KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Madár a tükörben
• Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
• Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
• Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
• Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában

• Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
• Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők

• Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
• Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
• N. N.: Mediawave ’99 díjlista

• Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
• Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
• Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú

• Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
• Galambos Attila: Slam
• Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
• Ádám Péter: Kegyetlen játékok
• Köves Gábor: Pókerarcok
• Mátyás Péter: A légiós
• Korcsog Balázs: Briliáns csapda
• Kömlődi Ferenc: A múmia
• Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Requiem a krimiért

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az Árnyék-összeesküvés

Ardai Zoltán

 

G. P. Cosmatos régi, vasakaratú akciófilm-specialista, de kiugrása még nem volt, mert mindig fölülről komponál lefelé, hiperdeduktívan. Csupán összerakosgatja a neki legtetszőbb, mások által ötletdúsan kifejlesztett, őáltala viszont hullamerevvé tett mozielemeket. Minthogy legutóbb megint szorosan megtapadt ennél a kopár metodikánál, hiába emelkedett meg a financiális tét, és hiába markolgat G. P. C. világfontosságúvá erőltethető tematikát ez alkalommal, az Árnyék-összeesküvés akárhány tekintetben álcselekményes darab. Csak idétlen kimérák iparkodnak benne az amerikai kormányzat ijesztő gyengéinek, vagy erőinek, meg további jelentékenységeknek feltüntetni magukat; az összhatás kreténisztikus. Ellenben – szó volt a költségekről – felvonul egy sor sztárszínész.

Ben Gazzara, megőszülését nem számítva, mit sem változott; ugyanaz a fanyarul mosolygó alak, kétesen derült szemfelragyogtatásokkal. Hol magába zárkózó, hol büszkélkedő tartása harminc év óta ugyanazt fejezi ki: valaha szebb életre voltam kész, ti piszkok, de most már azt élvezem, hogy állom a sarat. A nálánál is őszebb Sutherland viszont nem a régi már. Folyvást fejeseket játszik, zsánere a bölcs potentát lett, aki azért még ránevet gribedlisen a négycsillagos párlatokra, és ifjúi vétkek fölött tréfásan tör pálcát. A hatékony munkát, azt megköveteli. Az eseményeknek veszélyes sodra van; nem tűrheti, hogy csodálkozó hülyék vegyék körül. A Budapesten forgatott X polgártársban ugyan a későszovjet problematika szlávos emóciókat is kicsal belőle, de angolszász nyelvterületen (mint a Zaklatásban és a tántoríthatatlan Cosmatosnál) nincs engedmény, Sutherland a felszabadult herrenmoral embereként pompázik.

Az ifjabbik Sheen szerepköre egyelőre még kissé amorf, mozifigurája leggyakrabban keménykedő-puhácskás. Most abszolút főszereplő ezzel. Partnere egyébként túltesz rajta, amennyiben ugyanis ennek a jó külsejű nőtársnak az arcvonásait végképp lehetetlen utóbb felidézni. Már a zárófőcím semmivé foszlatja a drága álomalak képét örökre. Hogy a rájuk eresztett bérgyilkos szőke, ahhoz máig nem fér kétség. E felújult canterville-i kísértet csüggesztő élményt nyújt, szinte megtanít becsülni Damiano Damiani szőkeördög-szerepeltetéseit.

Legnagyobb számlájú jelenet: láncairól leszakadó vastraverz egy üvegcsarnok tetejét átalzúzva a zongorára zuhan, mely megroskad, de kitartja a rajta megálló fémtömeget. A sugarasan szétfutó vendégek (zenedélután?) először és utoljára látszanak. A képsor tiszta bonus, reklámajándék. G. P. C. jövőre is várja önt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1500