|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégTéli álomBori Erzsébet
A magyar cím (és még inkább az angol: Midwinter Night's Dream) a Szentivánéji álomra utal, ezt a Sakespeare darabot adják elő a fogyatékosok iskolájában Down-kóros, gyengeelméjű és autista gyerekek. Ez az egyszerre groteszk és szívmelengető esemény a szereplők életének legboldogabb pillanata. Az autista Jovana anyja és a börtönből szabadult Lazar egymásra talált, házasságra, új életre készül és remény van arra, hogy a kislány is kiszabaduljon önmagába zárt világából.
Anya és lánya boszniai szerb menekültek, a háború áldozatai. Lazart is a háború vitte rossz utakra: a kezdet kezdetén besorozták, részt vett a legdurvább, faluról falura, házról házról haladó, hadjáratnak nevezett etnikai tisztogatásban; elundorodva a véres öldökléstől dezertált: nappal bújkált, éjszaka előjött és eszméletlenre itta magát. Egy ilyen éjszakán egy ostoba kocsmai verekedésben megölte a legjobb barátját. Tíz évet kapott. Időközben végetért a háború, de a hazatért hős akármerre néz, kívül és belül, a lelkekben ugyanaz a látvány fogadja: tájkép csata után. Régi önmagukat sehogysem találó vagy már nem is kereső emberek egy szegény, lepusztult, elvadult, irányvesztett országban. Ebben a világban nincs esélye a gyógyulásnak, az újrakezdésnek.
A harsány, életerős, kegyetlenül szatirikus Lőporos hordó óta eltelt néhány év alatt még komorabbá vált Goran Paskaljevic világképe. A balkáni danse macabre alá is a háború húzta a talpalávalót, de akkor még volt mire várni. Élt a remény, hogy hamarosan vége a háborúnak, és azután minden jobb lesz.
Nem lett jobb. Félresiklott életek maradtak utána, bűnös és ártatlan sebesültek, menekültek, áldozatok. MIndent átható depresszió.
Nincs mit csodálkozni azon, hogy Goran Paskaljevicet elhagyta a humora. Talán azon sem, hogy túl sötétre festi a képet. Ám a Téli álom hatásából sokat elvesz, hogy szereplői mind halmozottan hátrányos helyzetűek, szélsőségesen szerencsétlenek. Vannak jelek arra, hogy az autizmus az ország állapotának metaforája akar lenni – ahogy a Lőporos hordóban egyetlen belgrádi éjszaka egész Szerbiát leképezte – de ezúttal nem sikerült meggyőzően végigvinni a rendezői elgondolást. Azt viszont el kell ismerni, hogy a Téli álom után megmaradó keserű ízből megsejthetünk valamit abból a kétségbeesésből, amit Goran Paskaljevic érezhet.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1078 átlag: 5.5 |
|
|
|
|