|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégEz a szerelemBikácsy Gergely
Ezt az egyébként is színvonalas és ízléses filmet Jeanne Moreau miatt mindenképpen érdemes megnézni. Száraz és tanáros az előző mondat: mindent odahagyva szaladjunk a moziba. A film Duras élettársának memoár-regényéből készült. Magam a Jules és Jim-rajongók nemzedékéhez tartozom, Truffaut és Louis Malle-filmjeiben ámuldoztam a finoman erotikus fiatal színésznő művészi és szexuális varázsán. Azt is bevallom, néhány év múltán már nem tudtam megbarátkozni a (furcsán, hamar) megöregedett egykori szépséggel. Marguerite Duras kellett most ahhoz, hogy Jeanne Moreau-t nagyon megöregedve ismét a legvarázsosabbnak láthassam.
Elképesztő az a fajta külső, fizikai hasonlóság, amit Moreau itt megteremt. Jól ismerte Marguerite Duras-t, játszott is regényéből készült filmen. Elővettem Duras és Moreau jónéhány fényképét: nem tudom eldönteni, valóban hasonlítottak-e? Belenéztem több dokumentumfilmbe, hogy felidézzem Duras gesztusait, hangját, mozgását. Minél többet nézem, emlékezek, méricskélek, annál kevésbé tudom eldönteni, hasonlítanak-e? Moreau olyan természetesen bújik az írónő bőrébe, hogy az ember vetítés közben fel sem teszi kérdéseit: nem, egyáltalán nem hasonlítanak „fizikailag”. De igen! Bravúros, ahogy még külsejében is hasonlít hozzá!
A kérdés azért foszlik szét hamar, mert mint a nagy színészek majdnem mindig: belülről játssza, átváltozó művészként (gondolom, nem ösztönösen, hanem hatalmas szakmai tudással és fegyelmezetten). A lélegzetelállító épp az, hogy szakmai tudásnak, fegyelmezettségnek közben a nyomát sem látjuk, már-már valamely ellesett kamerás dokumentum titkaiban, örvényeiben érezzük magunkat. És mégis fikcióban. Az idő megáll, lelassul, együtt lélegzik a szereplőkkel – egy kényes, kínos és gyönyörű, rekonstruálhatatlan, elmondhatatlan szerelmi történet szereplőivel.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 850 átlag: 5.48 |
|
|
|
|