KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Madár a tükörben
• Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
• Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
• Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
• Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában

• Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
• Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők

• Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
• Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
• N. N.: Mediawave ’99 díjlista

• Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
• Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
• Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú

• Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
• Galambos Attila: Slam
• Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
• Ádám Péter: Kegyetlen játékok
• Köves Gábor: Pókerarcok
• Mátyás Péter: A légiós
• Korcsog Balázs: Briliáns csapda
• Kömlődi Ferenc: A múmia
• Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Requiem a krimiért

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Ők is forrón szeretik

Kriston László

A Berlinale egyik legerősebb szekciója a meleg filmek fesztiválja.

 

A Berlinale az évek során összeforrt a liberális hangulattal, amiben nagy szerepe volt a fesztivál speciális szekciójának, a meleg filmeket 15 éve elismerő Teddy Bear-díjnak. A ’92-ben hivatalos fesztiváldíjként kvalifikált rusnya mackót mintázó szobrot korábban olyan rendezők kapták meg, mint Gus Van Sant, Pedro Almodóvar, Todd Haynes, Antonia Bird, John Greyson, Derek Jarman, Tom Kalin, Francois Ozon, sok esetben még áttörésük és felfedezésük előtt.

Míg Magyarországon egy meleg film vetítésének „szemforgató” atmoszférájában jelen lenni egyet jelent egy hallgatólagos coming outtal, addig egy meleg film Berlinale-vetítése különleges élmény: itt minden természetes, a legkülönfélébb melegpárok (még a fesztivál alkalmazottai is) félreérthetetlen helyzetekben mutatkoznak azonos nemű társaikkal.

A Chop Suey szabálytalan filmnapló. Egy élvonalbeli divatfotográfus mozgóképalbuma. Bruce Weber személyes emléktöredéke a múlt – számára fontos – alakjairól, ahogy ő látja őket lencséjén keresztül. Felbukkan Robert Mitchum, vagy Frances Faye, a melegekről először daloló táncdalénekesnő, izgalmas perceket szerez Diana Vreeland is, az amerikai divat végletekig extravagáns vérmérsékletű és viselkedésű vén papnője, évtizedekig a Vogue felejthetetlen főszerkesztője, akiről a Csudapofa című Fred Astaire-musicalben látott nagy hatalmú szerkesztőnő figuráját mintázták (1957-ben!), és akiről utolsó befejezett művében (1979-ben) Truman Capote is azt írja: „megbabonázza az embert, akár egy kígyó”, pedig Capote sem volt szokványos figura.

Weber parttalan vizuális kalandozása mintha egyúttal saját szofisztikált ízlésvilágába is irányulna. Mintha egy szenzuális költő félig materializált tudatfolyamában találnánk magunkat. Tárgyi emlékek, gondolattöredékek, motívumok, ruhák, testek, szinesztéziák dús asszociáció-áramában. Mindezt jelenbeli kapcsolat foglalja keretbe: egy birkózóbajnokságon találkozik Peter Johnsonnal, aki jól fizetett topmodellként olyan tervezőknek dolgozik, mint Ralph Lauren, Versace és Lagerfeld. Weber és a fiú kapcsolata nem uralja a film minden kockáját, inkább szemérmes és érintőleges módon tűnik fel a szabad asszociációk tengerében, mégis az egész alkotáson átsugárzik az a szeretetteljes figyelem, amelyet Weber táplál a folyamat iránt: hogyan válik a csinos, de tapasztalatlan fiúból vonzó férfi. A filmet ez a finom, rejtett intimitás ihlette, amely tolakodó egyértelműség nélkül is érvényesül.

A Teddy fődíjat elnyerő filmet, a Hedwig and the Angry Inch-et pár héttel korábban már kitüntették a Sundance fesztivál fődíjával. A Rocky Horror-gyanús film underground karrierrel indult. A műfaji besorolása szerint post-punk neo glamrock musicalt(?!) amerikai és európai szórakozóhelyeken játszotta a 37 éves, kölyökképű színész-író-rendező, John Cameron Mitchell, az off Broadway bemutatóra '98-ben került sor. A történet egy transzszexuális főhős(nő?)ről szól, a címben szereplő inch – az angolszász kultúrában használatos mértékegység – az ambivalens érzelmekkel viselt testrészre utal. Az eredeti hangvételt Mitchell lénye teremti meg, hamisítatlan jutalomjátéka ez egy „jelenség-értékű” fiatal színésznek.

A nagy visszhangot kiváltó kísérlet, a Trembling Before című dokumentumfilm kényes kérdéskört feszeget. Hogyan egyeztethető össze a homoszexualitás a zsidó vallással és a hittel? Méltóságteljes világfájdalom jelenik meg az izraeli felvételekben, a filmen átsüt az a szomorkás hangulat, amely a magasztos hitet és az alázatos istenfélést jellemzi. Az életutak ellentétes irányba tartanak: a vallásosság hevületéhez és a dogmatikus előírásokhoz kötődés szintúgy elemi emberi szükséglet (a szülők részéről), mint a kitagadott, „tékozló” fiúk és lányok ragaszkodása a szülők iránt. Mindezt nehéz összeegyeztetni a személyes kiteljesedés ambíciójával. Keveseknek sikerül: bár az első nyíltan meleg ortodox rabbi is megszólal a filmben, a beszélők nagy része arc nélkül jelenik meg, mert nem vállalja fel önmagát (még a leszbikus brooklyni lány „alibi-házasságát” szentesítő kóser esküvő képein is az összes arc digitálisan van kitakarva!). A Teddy Bar publikuma úgy látszik, túl van ezen. A díjazottak ünneplése szokásos módon forró hangulatú extravaganza keretében történt a Világkultúra Házában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/05 14-15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3296