|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaMegjegyzések egy tévékritikáhozCsontos János
Nehéz a dolgom: ebben a kultúrkörben nem elegáns tévékritikára reagálni. A kritikusnak mindig igaza van, még akkor is, ha elsősorban író, mint Spiró György. Márpedig egy író még az alkalmazott sajtóműfajokban is óhatatlanul a kifejezésmód határait tapogatja és feszegeti. Nyilván a Filmvilág szeptemberi számának Elvágólag című írásában is egyéni és újító szándékú akart lenni, s ez egy ily sokféle irodalmi terepen mozgó alkotótól nemcsak elfogadható, de el is várható. Csakhogy a kritika műfaja mégsem vegytiszta szépirodalom, amely szabadon elszakadhatna a „rögvalóságtól”: annyira legalább „non-fiction”-nek kell lennie, hogy a kiindulópontja sültrealista legyen.
Spirónak szíve joga azt gondolni és írni a Duna Televízió Sziget című sorozatának a magyar sztárvilágot feldolgozó darabjáról, amit csak akar: a kritikának a véleményszabadság az éltetője. Ám mindeközben felelősnek kell lennie az olvasó és a többi néző iránt. Nem valószínű, hogy a hivatkozott műsorújság, amely ismertette a produkció tartalmát (hiszen a kritikus ezt a hetekkel előbb leadott előzetest kérte számon egy aktuális, azon melegében elkészülő adáson), elhallgatta volna a rendező vagy a szerkesztő-műsorvezető személyét – de ha mégis, a mai világban egy leleményes kritikus ezt két kattintással megtudhatja az internetről. Spiró György vagy nem méltatta ennyire olvasóit, vagy ütközött volna a prekoncepciójával, amelynek lényege, hogy kritizáltjait még becsületes nevüktől is megfossza. Így viszont előállt az a sajátos helyzet, hogy egy nem túl eredeti poénfüzérért cserébe (hogy végig „szőkenőzheti” a riportert), adnia kellett a tudatlant, hogy nem is sejti: „a nagy hasú fecsegő” Réz András, aki ugyan Spiró szerint „semmiben nem tűnt ki”, ám akit filmes és színházi berkekben nem felismerni azért mégis kivételes bravúr. Szerencsére Bereményi Gézának azért meglett a neve – de valószínűleg csak azért, hogy Spiró elmondhassa volt évfolyamtársáról a Hídember ürügyén, hogy a szabadság közepén államosították – ellentétben a kritikussal, akit nyilván az állam közepén szabadságoltak: azért érzi úgy, hogy őket kettejüket utálják legtöbben „honunkban”. (De ha már írói asszociáció: Spiró elsiklott afölött, a Széchenyi-film rendezője miért épp egy Zrínyi utcára réved vissza szívesen a gyermekkorából…)
Nos, a magam részéről javítom a statisztikát: a maguk terepén, amikor legjobb formájukat hozzák, én mindkettőjüket szeretem. Én azt nem szeretem, hogyha a kritikus, akit elragad a szépírói hév, valótlant állít. Nem írhatja azt, hogy „az érdemdús rendező (…) nevét nem közölték, minthogy a stáblista teljes egészében lemaradt” – hiszen ez valótlanság. Igaz, ha Sipos István nevét megemlíti hosszú írásában, néhány szakmabelinek talán felrémlett volna egy-egy sikerült film és forgatókönyv, ami a rendező nevéhez kötődik, s a végtelenül szellemes szőkenőzés sem jött volna össze – így viszont a kritika azt állítja a komoly, s megjelenésében, sőt kezdési időpontjaiban is páratlanul aggályos Duna Televízióról, hogy stáblista nélkül lövi fel műsorát a műholdra. (Bocsánatkérést telefonon is elfogadunk.) Ilyen körülmények között nekünk is siralmas a Filmvilágot olvasnunk – főleg, ha a remélt kritika helyett így, „elvágólag” fosztanak meg bennünket szívós munkával kiérdemelt hitelünktől.
Csontos János
kommunikációs irodavezető,
Duna Televízió
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2325 átlag: 5.46 |
|
|
|
|