KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Madár a tükörben
• Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
• Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
• Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
• Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában

• Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
• Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők

• Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
• Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
• N. N.: Mediawave ’99 díjlista

• Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
• Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
• Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú

• Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
• Galambos Attila: Slam
• Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
• Ádám Péter: Kegyetlen játékok
• Köves Gábor: Pókerarcok
• Mátyás Péter: A légiós
• Korcsog Balázs: Briliáns csapda
• Kömlődi Ferenc: A múmia
• Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Requiem a krimiért

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Köszi a csokit!

Csont András

 

Claude Chabrol legutóbbi filmjéről bizonyára sok rossz is elmondható. Közhelyekkel dolgozik, a cselekmény nem különösebben átgondolt, a szituációk olykor vázlatosak, az emberek kicsit klisészerűek, filozófiája laposkás, unalmas és inkább érdektelen, mint érdekes az egész – mondhatná valaki. Lehetséges. E sorok szerzője azonban mégis a film visszafogott dicsérete mellett döntött, talán egyszerűen csak személyes okokból, de ki merné tagadni, hogy az ilyesminek akadhat némi szerep egy műalkotás megítélésében? A film egyik alapkérdése ugyanis az: tudhatjuk-e teljes biztonsággal, hogy ki (volt) az apánk? Strindberg, a bonyolult skandináv egyértelmű nemmel felelt Az apa című félelmetesen furcsa drámájában, és ennek a válasznak persze megvannak a jelentős következményei. Chabrol, hogy úgy mondjam, nem ennyire mély, filmjének dramaturgiája inkább egy másik komor északira, Henrik Ibsenre emlékeztetheti a szemfüles nézőt. Analitikus dramaturgia ez; lényege: történt valami a múltban, egy apróság, netán egy finom kis gyilkosság, és most végignézhetjük e nüánsznyi ballépés feltárásának folyamatát, a múltbeli végzetes lépés folyományait. A miliő steril, és sterilek a lépések is, egy picit valószínűtlen az egész, de engem nem zavart. Sőt, inkább szórakoztatott.

Chabrol műve, ha jól láttam, amolyan jellegzetesen öregkori munka, ilyenkor már nem sokat törődik a művész a tökéllyel, a szálak láthatatlan elvarrásával, a technikával egyáltalán. Kései nagyvonalúság jellemzi ezen életkor remek műalkotásait, noha Chabrol e filmje bizonyosan nem remekmű. De csupaszsága, eszköztelensége, póztalansága mégis megkapó olykor. Néha még mély is. És végtelenül szomorú.

Két igazi nagy színész segíti a rendezőt, Isabelle Huppert a csokis anya-feleség, és Jacques Dutronc, a világhírű zongorista szerepében. Ők ketten a szó minden értelmében más dimenziókban mozognak, mint fiatal partnereik.

Számomra volt még egy hozadéka a filmnek, noha ez nyilván ellentétes Chabrol szándékával. Ismét meggyőződtem arról, hogy Liszt Ferenc Funérailles című zongoradarabja egyszerűen rémes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3508