|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégÍzig-vérig Anne-MaryTakács Ferenc
Van egy szint, amelyen kisebbségek, kisebbségi nemzetek mintha valami közös recept szerint mutatkoznának meg a nagyvilágnak. Gyermek-lelkű, könnyen síró, sokat nevető, bumfordian esendő figurák vagyunk, a célirányos ész helyett inkább ábrándok irányítják csetlés-botlásunkat; közben folyvást jár a szánk (a rajtunk uralkodó etnikum szófukar), hetet-havat összehordunk, bár gyakran fején találjuk a szöget, s persze igazából nagyon szeretjük egymást, úgyhogy tessék rajtunk nevetve meghatódni (vagy meghatódva nevetni): valami ilyesmi élteti a – hogy mondjunk valami szakszerűt is – regionális egzotikum jegyében született művészeti alkotásokat, a Tóbiás, a tejesembert, A hely hősét, a Tót atyafiakat vagy akár a Háry Jánost.
Most egy angol filmen Wales tálalja fel magát a fenti recept szerint. Pontosabban walesi filmen, hiszen – talán a rendező-asszony kivételével – walesi nevet visel a produkcióban mindenki, s – bár a pénz nem etnikai fogalom – a film költségvetése is javarészt walesi forrásokból állt össze. Egy új walesi széria folytatódik benne, valamelyest az Az angol, aki a dombra ment föl vonalában. Kisvárosi, sőt falusi történet, rengeteg ütődött és szíre-szóra dalra fakadó walesi van benne, ez a lelkésztől az ingatlanügynökig mindenkire áll. A történet a jótorkú pékmesterrel kezdődik, aki a lelke mélyén Pavarottinak hiszi magát (s időnként egy Pavarotti-gumimaszkot húz a fejére), majd atyai terror alatt tartott lányával folytatódik, aki nem élhette ki énekesi tehetségét. Innen már a film története az ő története, s ez a történet gügye komédiából lassan szívhez szóló emberi drámává komolyodik. Hogy hogyan, ezt nem mondom el, mert papíron merő érzelmes giccs és göregáboros klisé lenne belőle. A filmvásznon viszont kisebbfajta csoda történik: amit látunk, pontosan követi ugyan a fenti receptet, viszont ízléssel és tehetséggel van kikeverve; minden lehetséges csapda ott tátong a filmben, de végül egyikbe sem sétálunk bele. Kedves és szép kis filmet látunk, lehet rajta nevetni, még meghatódni is.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1158 átlag: 5.4 |
|
|
|
|