KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Madár a tükörben
• Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
• Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
• Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
• Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában

• Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
• Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők

• Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
• Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
• N. N.: Mediawave ’99 díjlista

• Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
• Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
• Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú

• Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
• Galambos Attila: Slam
• Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
• Ádám Péter: Kegyetlen játékok
• Köves Gábor: Pókerarcok
• Mátyás Péter: A légiós
• Korcsog Balázs: Briliáns csapda
• Kömlődi Ferenc: A múmia
• Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Requiem a krimiért

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Megint a régi nóta

Bikácsy Gergely

 

Alain Resnais új filmjében először Párizs német megszálló-parancsnoka, Chollwitz tábornok fakad dalra. Talán Chevalier egy régi sanzonát zengi, fülünk és francia sanzon ismeretünk legyen tengernyi, hogy megállapítsuk. E bevezető jelenet egy hatvanas évekbeli francia szuperprodukció meglevő képsor-töredékét használja, később Resnais-nek már idegen képsorokra nem, csak idegen hangokra van szüksége, meg idegen dallamokra. Legutóbb Woody Allen lepte meg azzal a nézőt, hogy dalra fakad. Ez új szín a palettáján, a filmje meg az amerikai zenés film előtti gunyoros hódolat inkább, mint a giccs paródiája.

Resnais filmje furcsa képződmény. Állandó (Sabine Azéma, Pierre Arditi, André Dussolier), meg új színészei csikorgóan komikus hatást keltenek, amikor hirtelen Chevalier, Gilbert Bécaud, Aznavour és Dalida valódi, régi sanzonjaira tátognak. Van, hogy öt másodpercig, van, hogy fél percig, ennél hosszabban soha. Vihogunk vagy sikkantunk, aztán foszlik a meglepetés sokkos öröme. Ráadásul jónéhány kultikus giccsdal nekünk itt a Művész Moziban semmit nem mond. A giccses örökzöld-töredékre fakadó szereplők méltányolható, ízlésesen bonyolított komédia szövevényében leledzenek. E komédia érezhetően elüt a dalbetétek szövegétől, zenéjétől. Olyan, mintha egy tűrhető formában levő René Clair állna a kamera mögött, de csak a történetszövés, meg a jó színészi játék miatt olyan. A slágertöredékek gondosan és recsegve szétlyuggatják a szórakoztató históriát (melyben egy ingatlan-ügynök beleszeret pimasz főnökének idegenvezető-egyetemista menyasszonyába, és más ingatlanügynökök is mulatságos kalandokba keverednek).

Operett vagy sláger-univerzum, a blődli mint mélyre világító eszköz? A magyar nézőtől nem teljesen idegen az ilyesmi. Gombrowicz színműve, meg Ascher Állami áruháza, Gazdag Gyula, Jeles András zenés abszurdjai: láttuk és érteni véltük értelmüket, más nézők érteni vélték idegenkedésüket. Xantus Eszkimó asszonyának is volt hasonló rétege - mondom, Resnais filmje nem kelti a sohasem látott különlegesség örömös borzadályát.

A francia kritika bókolva ünnepli. Bevallom, bár magam is szórakoztam a vetítés alatt, fogalmam sincs, miféle szándékok vezették a Marienbad egykori, a Smoking-No smoking tegnapi rendezőjét. Művészet-megújító, filmnyelv-teremtő alkotóból már jó ideje a filmes elbeszélésmód mesterbűvésze, az ember idült örömmel bólintgat láttán. Most vállat vontam: olyasmit csinál, amit bizonyára nem sokan, de azért még tucatnyian tudnának.

„Bravúrstikli.” Mintha ez lenne Alain Resnais fura becsvágya, mintha vezekelni szeretne a Marienbadért vagy a Murielért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3868