|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégMaffia!Békés Pál
Ha igaz a mostanában ritkán emlegetett német filozófus (nevezzük csak óvatosan a Nyugati tér korábbi névadójának) megállapítása, mely szerint az emberiség nevetve lép túl saját múltján, akkor a gondolat hatványozottan igaz a mozivilágban, hiszen a western pillanatok alatt teremtette meg a western-paródiát, a krimi a krimi-paródiát és így tovább a végtelenségig – ez esetben a maffiafilm paródiáig.
Jim Abrahams, a néhol Monty Python beütéssel dúsított humorú író-rendező, akinek számára a hollywoodi filmklisék saját műfaj-paródiáinak kimeríthetetlen kincsesbányái, s aki már az Airplane!-nel, a Nagyon különleges ügyosztállyal és A nagy durranással is bizonyította, hogy nincs az a vérfagylaló hülyeség, ami idegen volna tőle, ezúttal elemében volt. A filmklasszikussá érett Keresztapa óta a hollywoodi mitológiához tartozó maffia-sablonok kiváló alapanyagnak bizonyultak.
A film szüzséje (ha ugyan van neki) igen egyszerű: amikor a hanyatló hatalmú és elméjű Vincenzo Cortino átadja a keresztapai státust fiának, a hozzá méltóan enyhén degenerált Anthonynak, elszabadul a pokol, s a rendező is alig képes mederbe terelni a leszámolások folyományaként a vászonra ömlő paradicsomlevet.
A Maffia! humorát csak az képes élvezni, aki többé-kevésbé tisztában van a viszonyítási pontokkal, más szóval ismeri a Keresztapát vagy néhány más, erre a mintára készült filmet. Ennek híján helyzete reménytelen. Aki azonban jártas az alapanyagban, jól fog szórakozni a sistergő poénokon, még ha a Maffia! tipikusan azon filmek közé tartozik is, melyek a moziból kilépve szinte nyomtalanul tűnnek el az emlékezetből.
A Jim Abrahams-féle abszurdba hajló geg-humornak lehetnek hívei és ellenfelei, egyvalami azonban biztos: az író-rendező teljesítménye előtt meg kell hajolni. Ritkán kerül a vászonra száz percnél is hosszabb favicc.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 985 átlag: 5.57 |
|
|
|
|