|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégJöttmentekHarmat György
Az elmúlt években Bertolucci (Huszadik század), Olmi (A facipő fája) és Mihalkov–Koncsalovszkij (Szibériáda) művészetének ereje által élhettük át, kísérhettük nyomon olasz és szibériai parasztcsaládok sorsát a századelőtől fogva. Most egy elsőfilmes rendezőnő jóvoltából a dzsungelek övezte dél-amerikai kávéültetvény földműveseinek élete tárul elénk. A hasonlóságok és a brazil fejlődésből adódó különbségek megfigyelése önmagában is nyújthatna izgalmat, a Jöttmentek témájának kivételes érdekességét azonban az adja, hogy a század elején Brazíliába vándorolt japán parasztok speciális problémáival foglalkozik.
1965-ben Brazília nyolcvanmillió lakosából kétszázötvenezer volt japán, a mostani százmillió feletti népességből nyilván még több. Mivel a film rendezője „japán-brazil”, aligha tévedek gyanúmban, hogy családtörténetében saját „gyökereit” kutatja. A filmet indító, de záró képek a mai São Paulót mutatják: a járókelők ősei tudhatólag Afrikából, Európából és Ázsiából érkeztek ide. A „kisebbségi gyökerekhez” való visszatérés a soknemzetiségű Brazília egységesülésének egy periódusára is fényt vet.
A film története 1908-ban kezdődik egy japán faluban, ahonnan hőseink azzal a reménnyel indulnak Latin-Amerikába, hogy nem túl hosszú tartózkodás után hazatérhetnek – megtakarított pénzükkel. Brazil alkalmazójuk persze minél olcsóbban, minél több munkát akar kisajtolni belőlük. Az ősi kultúrát tisztelő, tisztaság- és rendszerető japánokra emberhez nem méltó fogadtatás vár: penészes, üres, lerobbant épületekben helyezik el őket, fizetést évente csak egyszer kapnak, sokszoros és jogtalan levonásokkal. A nyelveket és a helyi körülményeket nem ismerő „jöttmentek” szokásaikból és neveltetésükből fakadóan nem csatlakoznak az ültetvényen élő olasz, spanyol földművesek agrárszocialista akcióihoz: nem sztrájkolnak. Tiltakozásuk egyénenkénti és ösztönös: hasonló A kopár sziget parasztasszonyáéhoz, aki elkeseredésében őrjöngve tépi ki a földből a saját maga ültette palántákat. Honvágy gyötri, betegség tizedeli a csoportot. A vendégmunkásból emigránssá válás fájdalmas krónikája a film.
Következetesen végigvitt a film egyik meghatározó formai és tartalmi jegye: az indokolatlannak tűnő csendekkel és meglepő kitörésekkel operáló sajátos japán színészi játékstílus idegen környezetbe helyezése. Érezteti a kettős szorítást, amelyben az idegenek élni kénytelenek: szembenállásukat a munkavezetőkkel éppúgy, mint sorstársaikkal. A film első félórájában a különleges összetételű feldolgozásmód (expresszivitás és visszafogottság, epikus érzelmesség és fel-felbukkanó irónia) még magával ragadja a nézőt. Később azonban lelassul a tempó, elszegényednek a filmeszközök, s így a didaktikusan leegyszerűsített alakok és helyzetek nem „tartják meg” a filmet. Jamaszaki Tizuka (még?) nem tud szokványmentes, a saját lehetőségeihez felnövő, jelentős művet létrehozni. Ígéretes viszont a Jöttmentek őszintesége és intenzitása – ez megmarad emlékezetünkben.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1250 átlag: 5.38 |
|
|
|
|