|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégGeorgia barátaiKovács András Bálint
A Georgia barátai sok elemében emlékeztet Michael Cimino botrányos hírű Szarvasvadászára: mindkettő gondolatvilágában fontos helyet foglal el az amerikai identitás problémája, és ezt mindkét film – érthető módon – egy viszonylag zárt etnikai közösségen belül próbálja ábrázolni. Mindkettőnek azok a legjobb részei, amelyek e közösségek mindennapi életét ábrázolják. Kimondottan újszerűek ezek a képek egy amerikai filmben, minthogy a nemzeti hagyományok megőrzése és átalakulása a mai amerikai játékfilmeknek nem túl gyakori témája. Rendkívüli terepe volna Amerikában egy „neorealista” hullámnak...
A Georgia barátai annak ellenére, hogy ezeket a húrokat pendíti meg – rossz film. Mert csak megpendíti őket, de – hogy úgy mondjam – nem „játszik rajtuk”. Témájában megvolna a lehetőség arra, hogy – a szüleivel bevándorolt jugoszláv fiú életútján keresztül – az agyonmitizált amerikai életről egy reálisabb, a valósághoz közelebb álló képet fessen, de ezt nem teszi meg. A rendező ehelyett a legsemmitmondóbb történetecskékkel tölti meg filmjét. Ráadásul olyan filmet akart csinálni, amiben „minden benne van”. Így aztán nem fordíthatott sok energiát a jelenetek dramaturgiai előkészítésére és megoldására. A jelenetek nagy részénél amolyan coitus interruptus élményünk van: már-már kezdjük beleélni magunkat az eseménybe, amikor egyszerre vége szakad, és jön valami egészen más. (A történet egyik szálát például a rokonszenves rendező úgy köti el, hogy amikor megunja tovább bonyolítani, egyszerűen kiirtja az érintett szereplőket.) A stílustalanság egy cseppet sem izgatja.
A film nemcsak tematikusan sűrít magába mindent, de felsorakoztatja a színészi játék, a fényképezés és a dramaturgia összes gyermekded és unalmas sablonját; igazából ettől végignézhetetlen a film.
Meg kell emlékezni még a magyar szinkronról is, amely méltó tolmácsolójává vált ennek a fércműnek. A szinkronhangok – például Kovács Nóra édeskés csicsergése – inkább illenének egy Muppet-Show-ba, mint egy ilyen „komoly társadalmi” drámába. Persze lehet, hogy mégis a szinkronrendezőnek volt igaza...
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1188 átlag: 5.55 |
|
|
|
|