|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
TévémoziA méhkirálynőKarcsai Kulcsár István
Az olasz film a hatvanas években új lendülettel igyekezett vezető helyet biztosítani a maga számára a világ filmgyártásában. A Cinecittà, a nagy filmváros valamiféle európai Hollywood szerepét próbálta magára vállalni. Másrészt csak filmtörténeti mércével mérhető nagy alkotásokat hozott létre Antonioni, Fellini, Pasolini... Ügy tűnt, hogy egyrészt a nyomasztóan nagy egyéniségek árnyékában, másrészt a szuperprodukciók és a „makaróni westernek” mellett nem sok tér jut más alkotóknak, egyéni hangnak. Nem ez történt. Kibontakozott egy rendezőnemzedék, nagy közéleti érdeklődéssel, erősen intellektuális szemlélettel, friss formanyelvvel. Csak néhány név közülük: Elio Petri, Damiano Damiani, Bernardo Bertolucci, Francesco Rosi, Franco Rossi. Ehhez a nemzedékhez tartozik Marco Ferreri is. Hogy útjaik később merre vezettek, arra természetesen ebben a pár sorban nem térhetünk ki. Ferreriről is csak annyit állapíthatunk meg ezúttal, hogy A méhkirálynő (1963) valóban bizarr komédia. Egy jellegzetes társadalmi helyzet, bár torzító tükörben szemlélt, de valódi alakjait vonultatja fel. A házasság hagyományos intézményét éppen úgy megszurkálja, mint a nők szenteskedő, álnok önzését, ugyanezen intézményen belül. Ugo Tognazzi és a fiatal Marina Vlady kellemes pillanatokat szereznek a nézőknek, bár sajnos maga a történet egyre fárasztóbbá válik, és a vége felé már némileg mesterkéltnek hat.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1188 átlag: 5.33 |
|
|
|
|