KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A gonosz siker Bacon, Basquiat és a többiek
• Lajta Gábor: Fölfelé zuhanva Bacon nyomában
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A XXI -es csapdája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
ANIMÁCIÓ
• Tóth András György: Szaggatott vonal Helyzetjelentés a magyar rajzfilmről
• Bodolai László: Egy újabb nap Beszélgetés Tóth Pállal
• Muhi Klára: Leonardo Kecskeméten KAFF ’999
• N. N.: Az 5. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjai
• M. Tóth Éva: Groteszk apokalipszis Boldog világvége

• Bori Erzsébet: Jobb félni, mint megijedni Hitchcock 100
• Janisch Attila: Kövér ember, fekete ruhában Találkozás Hitchcockkal
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A cigányok visszatérnek Macska-jaj
• Csejdy András: Fel van vágva a nyelvük A kis véreskezű
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Mátrix
• Csejdy András: Halálkanyar

• Mátyás Péter: Csak egy kis pánik
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A bambanő
• Nevelős Zoltán: Jackie Chan: Az elveszett zsaru + Csúcsformában
• Vörös András Csaba: Prérifarkas Blues
• Köves Gábor: Hivatali patkányok
• Tamás Amaryllis: Tangó
KÖNYV
• Nánay Bence: Film és elmélet Francesco Casetti: Filmelméletek 1945–1990
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bé oldal

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Cape Fear – A Rettegés Foka

Koltai Ágnes

Így múlik el a filmművészet dicsősége: már Martin Scorsese is remake-et forgat, mert visszavágyik a régi jó hollywoodi stúdió-darabok nyugodt biztonságába. Vagyis egyszerűen sikerre áhítozik. Gregory Peck és Robert Mitchum után Robert De Niróval és Nick Noltéval játszatja el a tizennégy évi rabság után szabadult gyilkos és a felmentése ellen ágáló ügyvéd véres küzdelmét. Scorsese még azt a csibészes gesztust is megengedheti magának, hogy a nagy öregeket, Pecket és Mitchumot becsempészi egy villanásnyi szerepre, ezzel is tisztelegve ama csodálatos Hollywood előtt.

Martin Scorsese persze akkor volt az igazi, amikor épp ezt a bizonyos poros, áporodott forgatókönyvekkel elfárasztott stúdiószellemet bosszantotta féktelenül eredeti és keményen őszinte filmjeivel (Taxisofőr, Főutcák, Aliz már nem lakik itt), de ezúttal is nagyvonalú a stílusa és elegáns a cselekményvezetése. Minden és mindenki a helyén van, a félelem, a humor és a két husángcsapás közti kínos mosoly feszes ritmusban váltakozik – Bach osztott ilyen fegyelmezetten szerepet a hangszereknek. Scorsese színészi nagyzenekarában Robert De Niro, Nick Nolte és Jessica Lang úgy végszavazik egymásnak, ahogy azt a legkényesebb színészi tanodában, az amerikai moziban megtanulták. Fantasztikusan figyelnek egymásra, úgy viszik kézről-kézre a történetet, egészen a véres végkifejletig, hogy a reszkető néző képtelen egyetlen pillanatra is elfordítani tekintetét. Pedig, istenemre, ki kellene szaladni erről a véres, őrjöngően bosszúszomjas históriáról!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=540