KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A gonosz siker Bacon, Basquiat és a többiek
• Lajta Gábor: Fölfelé zuhanva Bacon nyomában
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A XXI -es csapdája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
ANIMÁCIÓ
• Tóth András György: Szaggatott vonal Helyzetjelentés a magyar rajzfilmről
• Bodolai László: Egy újabb nap Beszélgetés Tóth Pállal
• Muhi Klára: Leonardo Kecskeméten KAFF ’999
• N. N.: Az 5. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjai
• M. Tóth Éva: Groteszk apokalipszis Boldog világvége

• Bori Erzsébet: Jobb félni, mint megijedni Hitchcock 100
• Janisch Attila: Kövér ember, fekete ruhában Találkozás Hitchcockkal
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A cigányok visszatérnek Macska-jaj
• Csejdy András: Fel van vágva a nyelvük A kis véreskezű
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Mátrix
• Csejdy András: Halálkanyar

• Mátyás Péter: Csak egy kis pánik
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A bambanő
• Nevelős Zoltán: Jackie Chan: Az elveszett zsaru + Csúcsformában
• Vörös András Csaba: Prérifarkas Blues
• Köves Gábor: Hivatali patkányok
• Tamás Amaryllis: Tangó
KÖNYV
• Nánay Bence: Film és elmélet Francesco Casetti: Filmelméletek 1945–1990
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bé oldal

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Orson

Kézdi-Kovács Zsolt

 

Kane polgár üveggömbje elgurult, benne a havas táj és egy szánkó. „Rózsabimbó.” Kane polgár boldogságának, gyerekkorának, a tisztaságnak és a felelőtlenségnek jelképével halt meg. Kane polgárt egy huszonhat éves csodagyerek írta, rendezte és játszotta.

Csodagyerek: minden lehetséges. 16 évesen színházat rendez, huszonegy évesen a rádió ismertté teszi a nevét. Megkap mindent Hollywoodtól, szabadon játszhat kedvenc játékával, a filmmel. „A legszebb villanyvasút, amit kaphat az ember” – mondja a filmre. Huszonhat éves, és megfordítja a filmművészet kerekét: újra rangot ad a képnek, a montázsnak, a kamerának, a kinematográfiámk. Mindent tud, és ezt a mindent meg is mutatja. Játszik a gépállásokkal, az idősíkokkal, a film-műfajokkal: melodráma és dokumentumfilm keverednek. Az Aranypolgár a filmtörténet egyik legtöbbet elemzett filmje.

Túl sokat tud. A Kane-t felülmúlni nem lehet. Ettől kezdve élete menekülés előre: egyszerre több filmbe fog bele. Újabb és újabb sziporkázó ötletekkel áll elő. Útját befejezetlen filmek romjai szegélyezik. Talán érzi, hogy az első filmnél többet tenni nem lehet? Különös, ahogy a következő filmjeiben előszeretettel játszik kövér, megkeseredett öregembereket. Mintha tudná, hogy ilyen lesz, és siettetni akarná a sorsot. Beleveti magát a feladatokba, de nem más ez, mint menekülés a feladatok elöl. Michael Korda meséli el könyvében, hogyan üldözi fél Európán keresztül bátyja, Korda Vince megbízásából Wellest, hogy rábírják a Harmadik ember főszerepére. Menekül a nagyipari filmcsinálás muszájfeladatai elől, hogy megőrizze mindazt, amit még el akar mondani. Tele energiával; ritkán elkészült, sokszor megcsonkított filmjei ereje teljében mutatják. Alig fejezi be a Kane-t, már nekikezd az Ambersonoknak. Közben Brazíliában forgat, improvizál. Nincs még harminc éves, amikor a stúdiók fellázadnak a csodagyerek ellen, és lassú, szívós munkával maguk alá gyűrik.

Alig tízenkét filmet jegyzett. Majd ugyanennyi befejezetlen vagy mások által befejezett filmjeinek száma. Miért nem szeretik! Talán mert pazarolja a pénzt, mert megbízhatatlan, kiszámíthatatlan?

Minden filmjében van valami eltartott, valami irracionális, valami modern, amit Hollywood nem tud elviselni. Európai és humanista, a szó középkori értelmében. Ezért vonzódik annyira Shakespeare hőseihez. Macbeth, Othello, Henrik király. És Don Quijote, és Falstaff. Talán az utóbbiban sikerült a leginkább megfogalmaznia magát: amikor Henry, hajdani mulatótársa királyként nekiindul az uralkodásnak, hátrahagyva a középkor felelőtlenségét és zűrzavarát, és átlép a racionalitásba: ott áll Welles öreg, részeges lovagként, könnyekkel szemében, megértve, hogy az ő ideje elmúlt, nincsen helye az ésszerűség világában. Ez az irracionalitás kísér végig filmjeiben a Sanghaji asszony tükörlabirintusától az F for Fake mindent tudó rendezőjéig. Ki tudja, mi az igaz és mi a hazug ebben a világban?

A cannes-i fesztiválon néhány éve ő adta át a díjat Bressonnak és Tarkovszkijnak. A hatalmas test (a Concorde-on két ülést kellett lefoglalni neki) méltóságteljesen vonult be a színpadra. Egy pillanatra ott álltak hárman, a kinematográf talán legnagyobb élő mestereiként, a közönség fütyülni kezdett, tiltakozott a díjak ellen. Voltak, akik tapsoltak, de Orson ezt már nem várta meg. Méltóságteljesen, anélkül, hogy ránézett volna a közönségre, kivonult a színpadról. Ez már nem volt az ő világa.

Amikor meghalt hollywoodi villájában, vajon kezében volt-e a Kane üveggömbje, benne a havas táj hóeséssel, a faház, a szánkó? Vajon kimondta-e azt a szót, hogy „rózsabimbó”? Vajon tudta-e, hogy ezt a jelenetet eljátszotta már egyszer, 46 évvel ezelőtt? Reméljük, hogy így volt. Hiszen a filmrendező tudja: egyszer le kell zárni, be kell fejezni a félbemaradt történeteket. És ő az évszázad talán legnagyobb filmrendezője volt.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5932