KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A gonosz siker Bacon, Basquiat és a többiek
• Lajta Gábor: Fölfelé zuhanva Bacon nyomában
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A XXI -es csapdája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
ANIMÁCIÓ
• Tóth András György: Szaggatott vonal Helyzetjelentés a magyar rajzfilmről
• Bodolai László: Egy újabb nap Beszélgetés Tóth Pállal
• Muhi Klára: Leonardo Kecskeméten KAFF ’999
• N. N.: Az 5. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjai
• M. Tóth Éva: Groteszk apokalipszis Boldog világvége

• Bori Erzsébet: Jobb félni, mint megijedni Hitchcock 100
• Janisch Attila: Kövér ember, fekete ruhában Találkozás Hitchcockkal
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A cigányok visszatérnek Macska-jaj
• Csejdy András: Fel van vágva a nyelvük A kis véreskezű
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Mátrix
• Csejdy András: Halálkanyar

• Mátyás Péter: Csak egy kis pánik
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A bambanő
• Nevelős Zoltán: Jackie Chan: Az elveszett zsaru + Csúcsformában
• Vörös András Csaba: Prérifarkas Blues
• Köves Gábor: Hivatali patkányok
• Tamás Amaryllis: Tangó
KÖNYV
• Nánay Bence: Film és elmélet Francesco Casetti: Filmelméletek 1945–1990
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bé oldal

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Öld meg a sogunt!

Ardai Zoltán

 

Nem a sogunnal, a tartományúrral, hanem annak sogenjével, első végrehajtó emberével kíván végezni az ifjú Takamaru, a kiirtott Momocsi-nemzetség utolsó élő sarja. Utána már úgyis ő telepedhet a soguni székbe, nincs, aki ezt meg tudná akadályozni. A nemes – és nemesi – bosszúvágy átragad a nézőre, akár akarja, akár nem; a filmrege primitív dramaturgiai feszültsége abból származik, hogy csak a legvégén meredhetünk a pokoli sogen vérére, ami ugyan szokatlan szemérmetlenséggel látszik művinek. De szokatlanul szemérmetlen maga az egész produkció is. Semmi előjáték, semmi meggyőzőnek szánt ellenpontozás a villogó szemek, vinnyogó-rikoltó átdöfött torkok, akrobatikus gyilkosságok, már mániákus hatású hereropogtatások tömény látványosságözönéhez. A meg-megszólaló narrátorhang, amint XVI. századi históriai körülményekről tudósít, átlátszóbb manőver, mint a jóindulatú mosoly egyik-másik filmalak részéről.

A meseszerűség és a rituális hangulatú, pantomimikus stilizáltság csupán leplezi, nem lényegíti magába, nem teszi mássá a hátterek mámorító giccsességét, sem az elhangzó szövegek brutális igénytelenségét (amit a magyar szinkron ripacs-hangsúlyai csak aláhúznak). Az időnkénti szónoklatok sótlan demagógiája csak baljós karikatúrája a karate-bölcsességnek. Ami pedig a rockos zenei aláfestést illeti (meg az olyan közeliket, amilyenek például egy ötdanos lányról készültek, aki reklámgörlös kedélyű „hűha”-fintorokat vág), itt ezek végképp egyfajta szemtelen rosszízlés filmes gesztusai.

Meg kell hagyni, eme ízlésnek van mire föl elvetnie gátlásait: Takamaru és csapata valóban uralja a saját testét, így aztán másokét is, a sogen pedig – az utolsó pillanatig úgy tetszik – őket is zsebreteszi, akkora a tudása ezen a téren. Egyes kaszkadőrmutatványok lenyűgözőek, áhítani is nehéz jobbakat. Kár viszont, hogy e mutatványokat egy jobb kalandfilmben elképzelni már sokkal kevésbé nehéz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6863