KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A gonosz siker Bacon, Basquiat és a többiek
• Lajta Gábor: Fölfelé zuhanva Bacon nyomában
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A XXI -es csapdája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
ANIMÁCIÓ
• Tóth András György: Szaggatott vonal Helyzetjelentés a magyar rajzfilmről
• Bodolai László: Egy újabb nap Beszélgetés Tóth Pállal
• Muhi Klára: Leonardo Kecskeméten KAFF ’999
• N. N.: Az 5. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjai
• M. Tóth Éva: Groteszk apokalipszis Boldog világvége

• Bori Erzsébet: Jobb félni, mint megijedni Hitchcock 100
• Janisch Attila: Kövér ember, fekete ruhában Találkozás Hitchcockkal
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A cigányok visszatérnek Macska-jaj
• Csejdy András: Fel van vágva a nyelvük A kis véreskezű
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Mátrix
• Csejdy András: Halálkanyar

• Mátyás Péter: Csak egy kis pánik
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A bambanő
• Nevelős Zoltán: Jackie Chan: Az elveszett zsaru + Csúcsformában
• Vörös András Csaba: Prérifarkas Blues
• Köves Gábor: Hivatali patkányok
• Tamás Amaryllis: Tangó
KÖNYV
• Nánay Bence: Film és elmélet Francesco Casetti: Filmelméletek 1945–1990
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bé oldal

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Afrika koktél

Barotányi Zoltán

Bruce Beresford, az érdemdús, egykoron ausztrál rendező ez egyszer ismét megvillantotta, hogy értő ismerője a kultúrák közötti kölcsönhatásoknak. Mint egy valamikori brit domínium polgára nyilván saját bőrén is megtapasztalhatta a világhódító fehér civilizáció lidércfényeit és settenkedő árnyait – ezáltal nyilván feljogosítva érezte magát, hogy a francia katolicizmus kanadai térhódítása nyomán (lásd a figyelemre méltó Fekete köpenyt) ezúttal a „britek kontra exgyarmatok” kérdésbe is „beleássa” magát egy kicsit. „Kindzsandzsa”, a film képzeletbéli nyugat-afrikai országa magán viseli mindazon jegyeket, melyek a színes hírmagazinok szerint előfordulhatnak egy frissen felszabadult gyarmaton, így azután megnyugvással értesülhetünk arról, hogy e kőolajban gazdag ország lakói babonásak, könnyen felheccelhetők, bedőlnek mindennemű politikai maszlagnak, vezetőik pedig korruptak és erőszakosak – ahogy azt már európai egyetemi tanulmányaikon elsajátították.

A másik oldalon ott van az untig ismert „fehér hivatalnok a trópusokon” típus: szolgalelkű, kétszínű, hazug, álszent – akár a régi „antikolonialista” brosúrákban. Különösebb színészi játékot nem igényel (a többi szerep se), fejlődésének íve pediglen kiszámítható: konzulunk – miután elsiratta a minden határon túl empatikus Sean Conneryt – eldönti, hogy cinikus lesz, vagy mifene, mint Richard, az a másik angol pacák.

Hogy például a Monty Python-csoport tárgyunkbéli, máig halhatatlan leírásait követően mi szükség van még a téma újbóli felmelegítésére, azt senki sem tudja. Mindegy, ismétlés a tudás anyja, s a jó rendező, miként a klerikális reakció, nyilván holtig tanul – mi meg majd fizetjük a tandíjat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=757