KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/szeptember
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Kedves Olvasó!
• N. N.: Filmvilág névtár 1958–1979–1999
• Schubert Gusztáv: 2019. Filmodisszeia

• Lengyel László: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Szilágyi Ákos: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Jancsó Miklós: Levél H. Gy.-hez
• Bikácsy Gergely: A Fénybarlang Jónás, aki 2025-ben lesz huszonöt éves
• Kömlődi Ferenc: Jövő-Bábel A lineáris történelem vége
• N. N.: A jövő – évszámokban
• Sipos Júlia: Húsz év múlva Beszélgetés 2019-ről
• Varró Attila: Anakronisztikus krónikák Beszélgetés Quentin Tarantinóval
• Takács Ferenc: Alice látomásországban Az utolsó multiplex
• Peternák Miklós: Abbahagyni! A végeken túl
• Herpai Gergely: Greta Garbo overdrive Számítógépes játékok: a 2019-es széria
• Tillmann József A.: Az avatárok eljövetele Egy leendő ladomi leletből
• Bóna László: Égi csatornák Mennyei hírek
• Karátson Gábor: Elveszve egyetlen egyenesben Búcsú egy ígérettől
KRITIKA
• Herpai Gergely: Kasztok párbaja Csillagok háborúja – Baljós árnyak
• Beregi Tamás: Csillagok mágiája Star Wars-trilógia
LÁTTUK MÉG
• Bíró László: Kiruccanók A filmmúzeumok bemutatói
• Herpai Gergely: Az űrkommandó A filmmúzeumok bemutatói
• Kis Anna: Visszatérés a Paradicsomba A filmmúzeumok bemutatói
• Mátyás Péter: Ösztön A filmmúzeumok bemutatói
• Nevelős Zoltán: Tea Mussolinivel A filmmúzeumok bemutatói
• Varró Attila: Vadiúj Vadnyugat A filmmúzeumok bemutatói
• Hungler Tímea: 54 A filmmúzeumok bemutatói
• Vidovszky György: Drogosztag A filmmúzeumok bemutatói
• Pápai Zsolt: A Thomas Crowne-ügy A filmmúzeumok bemutatói
• Tamás Amaryllis: Gloria A filmmúzeumok bemutatói
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: Montázs 2018 Szergej Mihajlovics Eizenstein: Montázs 1938
OLVASTUK
• Galambos Attila: Magyaros rétestészta
• Spiró György: Média-beszélők
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A ti KÉPMAGNÓtok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mennyire szerettük egymást

Schéry András

De jó is lett volna, ha Ettore Scolának a nálunk mostanában bemutatott három filmjét abban a sorrendben láthatjuk, ahogyan elkészültek: Mennyire szerettük egymást! (1974). Csúfak és gonoszak (1976), Egy különleges nap (1977). Mivel ugyanis a bemutatás sorrendje épp fordított, a gyanútlan magyar néző Scola mind jelentékenyebb filmcsináló tehetségének kibontakozása helyett visszafejlődést konstatálhat.

Pedig a Mennyire szerettük egymást! is jobb film, mint amilyennek elsőre látszik; csakhogy ez az egyszeri nézőnek gyönge vigasz. A baja talán az, hogy Scola nagyon is nekidurálta magát. Az olasz komédiát moralizálóra komolyítva akarja áttekinteni azt a három évtizedet (1944–74), amelyben egyrészt ez a műfaj virágkorát élte, ám ugyanakkor zajlott egy, a mozibelinél többnyire keserűbb komédia is, melyben a három főszereplő mind elveszített valamit: Gianni, az ügyvéd a tisztességét; Nicola, a filmbolond örök bölcsész az érvényesülés reményét; Antonio, a kórházi betegszállító – ha nehezen is – az illúzióit: más vesztenivalója sosem volt. No és ami a fő, odalett hármuk barátsága is. (A két nagy hisztrió, Gassman és Manfredi sajnos egymás manirkészletét állandóan felüllicitálva „teszi magát” a „szegény gazdag” illetve a „gazdag szegény” figurájában.)

Scola viszonylag simán megoldotta politika és magánélet összekapcsolásának mindig rázós műveletét; hozzájárult ehhez az az ötlet, hogy segítségül hívta harminc év olasz filmtörténetét. De Sicától Felliniig és Antonioniig.

Az olasz komédia látószöge azonban kicsi a körképhez: társadalomképe mindig egyes életformákat – ha mégoly találóan is – elkapó zsánerkép vagy karikatúra, sohasem freskó. És Scola izig-vérig komédiás alkatának sajnos megvan az a fogyatékossága is: mindent a poénra játszik ki. Végül aztán nem marad más konklúzió, mint egy pestiesen ismerős „ez van”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7945