KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/október
KRÓNIKA
• (X) : Magyarország új svájci filmeken Cross-Over / Kereszteződések
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tatár György: Az igaz apokrif Simon mágus eltemetett tudása
• Kornis Mihály: Pont éppen soha Simon mágus

• Forgách András: Ó, Cocteau Egy dilettáns tükrei
• Gelencsér Gábor: Fecseg a mély Az ősz meséje
• Pápai Zsolt: Hollywood Dr. Frankensteinje Tim Burton, a rémmesemondó
• N. N.: Tim Burton filmjei
• Varró Attila: Kolorádó-bogarak South Park
• Schubert Gusztáv: Ecce Homér A Simpson-család
MÉDIA
• Bori Erzsébet: Vizesblokk, agymosás Magyar reklám
• Zachar Balázs: Az áruvédjegy művészete Beszélgetés a reklámról
• Hungler Tímea: A test angyala Fitness-videók

• Ágfalvi Attila: Jövőnk digitális tájképei Perspektíva: Vetített távlatok
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Eltévedt leopárdok Locarno
KRITIKA
• Bérczes László: Mozimese Közel a szerelemhez
• Csejdy András: Megér egy mesét Henry Fool
LÁTTUK MÉG
• Tóth András György: Quasimodo 2000
• Báron György: Anyósom
• Turcsányi Sándor: Sztárom a párom
• Zsidai Péter: Az átok
• Hungler Tímea: Bigyó felügyelő
• Halász Tamás: Diszkópatkányok
• Köves Gábor: A tábornok lánya
• Varró Attila: A 13. harcos
KÖNYV
• Györffy Miklós: Önarckép – szavakban Wim Wenders: Írások, beszélgetések
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Égi többszörös

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Beszélgetés Rudolf Péterrel

Kossuthkifli

Szabó Dénes

Tévésorozat készül Fehér Béla Kossuthkiflijéből, mely „egyszerre hiteles történelmi regény és frenetikus Jókai-paródia”. A rendező: Rudolf Péter.

Miben jelentett nehézséget a XIX. század megelevenítése?

Manapság már nehéz olyan helyszínt találni, amely tökéletesen megfelel a XIX. századi Magyarország hangulatának. Ugyanez érvényes a filmben megjelenő tárgyakra, kellékekre is. Az utóbbi harminc évben alig készült kosztümös magyar film, ezért hiányoznak azok a korabeli jelmezek is, amelyeket más forgatásokhoz újra fel lehetne használni. Kutatnunk kellett a megfelelő eszközök után. A hagyományőrzők fegyvert, lovat és korhű felszerelést nyújtanak a forgatáshoz, és történészek is segítik a munkánkat. Fóton, Pilisborosjenőn, Sóskúton pedig találtunk jó forgatási helyszíneket. De rengeteg megoldás van: Érsekújvár főtere valószínűleg Kőszegen lesz. De előfordulhat olyan is, hogy valaki Sopronban belép egy lakásba, majd Kőszegre érkezik meg, végül pedig távozva a házból a postakocsival Budapesten hajt el.

A regényben szereplő történelmi személyek is felbukkannak a tévésorozatban?

Egy pillanatra Kossuth feltűnik, de csak véletlenül. A könyvben sem egy Széchenyi-Kossuth párbeszéd kapcsán kerül szóba a forradalom. Sem a regény, sem a sorozat nem a forradalom ismert, nagy alakjairól szól, hanem a közemberekről, hogy ők hogyan élték meg a történteket. A Kossuthkifli története azért is izgalmas számomra, mert egyszerre tartalmaz korhű, pontosan leírt eseményeket és népmesei, fantasztikus elemeket is.

Hogyan viszik filmre a mesés jeleneteket?

Már egy pici csoda megjelenítése, egy „Terülj, terülj asztalkám” mozzanatainak bemutatása is pontos tervezést igényel. Forgatáskor több gépállásra van szükségünk, és utómunkát is végeznünk kell. Két nappal ezelőtt például egy fészerben forgattunk, melynek eredetileg a semmi közepén kellene állnia. Manapság nehéz ilyet találni. A greenbox technikával viszont, ha belóg egy ág, azt kivehetjük, ami pedig hiányzik, azt belerajzoljuk a képbe.

A Kossuthkifli írója, Fehér Béla, számos nyelvi leleménnyel gazdagította szereplői beszédstílusát. Nem fél attól, hogy a nézők a nehéz nyelvezet miatt elkapcsolnak a sorozatról?

Azt gondolom, ha egy jelenet jól megírt, ha a színész pontosan játszik és megfelelő helyen van a kamera, beszéljenek akár japánul, akkor is izgalmas, amit látunk. A film világa beszippantja a nézőt, aki ki fogja találni magától is egy-egy szó jelentését. Persze szerepelnek olyan mondatok is a műben, melyek tartalmára mi sem jöttünk rá. Például az egyik szereplő szájából elhangzik a következő mondat: „Héj, nem isszák a lovak a kút vízit”, mire azt mondja a fogadós „Igen, beledöglött egy túróci safranyik.” A stábból senki sem tudta, mi is az a „túróci safranyik”. Ilyenkor mindenki a fantáziájára hagyatkozik.

A film nagy része a szentendrei skanzenben forog?

Csak egy része. A film százhét helyen játszódik. A nagyobb városokban, vagyis a Debrecenben, Érsekújváron és Pozsonyban játszódó jelenetekhez hasonló helyszíneket találtunk Kőszegen, Veszprémben és Székesfehérváron. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ne kelljen egy-egy jelenet miatt az egész stábnak városról-városra utaznia. Egy logisztikai bravúrt kell végrehajtanunk.

A Kossuthkifli filozofikus részei is szerepet kapnak a tévésorozatban?

A könyv nem keseregve, nem ítélkezve mutatja be a forradalmat. Az emberek emlékezetében az iskolai tanulmányokból felületesen él egy kép egy olyan országról, amelynek lakói egymásba kapaszkodva harcoltak az osztrák birodalom ellen. Az egész egy tévedés. Abban az időben voltak Kossuth-hívők, Görgey-hívők és monarchisták egyaránt. Fontos kérdés továbbá, hogy mennyire volt a szabadságharc az elit játszmája, és közben milyen állapotok uralkodtak egy faluban.

Korábbi filmjei, az Üvegtigris-trilógia rajongói is fogják nézni a Kossuthkiflit?

A sorozat mindenkinek és mindenkihez szól. Egy történet akkor izgalmas, ha több rétege van. Példaként mindig Shakespeare darabjait szoktam felhozni. A Hamletről például úgy beszélgetünk, mint egy mitikus remekműről, melynek sorait a nézők is ájtatos csendben figyelik a színházban. Pedig, ha belegondolunk, Shakespeare ravasz módon minden nézőnek üzent, hiszen a Hamletben volt minden: vívás, mérgezés, filozófia és humor. A két sírásó jelenete meg olyan volt, mint egy korabeli Hacsek és Sajó. Nem hiába játsszák évszázadok óta. Ha az ember egy ilyen többrétegű történetet mesél el, akkor mindenkihez szól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/09 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11540