KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/október
KRÓNIKA
• (X) : Magyarország új svájci filmeken Cross-Over / Kereszteződések
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tatár György: Az igaz apokrif Simon mágus eltemetett tudása
• Kornis Mihály: Pont éppen soha Simon mágus

• Forgách András: Ó, Cocteau Egy dilettáns tükrei
• Gelencsér Gábor: Fecseg a mély Az ősz meséje
• Pápai Zsolt: Hollywood Dr. Frankensteinje Tim Burton, a rémmesemondó
• N. N.: Tim Burton filmjei
• Varró Attila: Kolorádó-bogarak South Park
• Schubert Gusztáv: Ecce Homér A Simpson-család
MÉDIA
• Bori Erzsébet: Vizesblokk, agymosás Magyar reklám
• Zachar Balázs: Az áruvédjegy művészete Beszélgetés a reklámról
• Hungler Tímea: A test angyala Fitness-videók

• Ágfalvi Attila: Jövőnk digitális tájképei Perspektíva: Vetített távlatok
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Eltévedt leopárdok Locarno
KRITIKA
• Bérczes László: Mozimese Közel a szerelemhez
• Csejdy András: Megér egy mesét Henry Fool
LÁTTUK MÉG
• Tóth András György: Quasimodo 2000
• Báron György: Anyósom
• Turcsányi Sándor: Sztárom a párom
• Zsidai Péter: Az átok
• Hungler Tímea: Bigyó felügyelő
• Halász Tamás: Diszkópatkányok
• Köves Gábor: A tábornok lánya
• Varró Attila: A 13. harcos
KÖNYV
• Györffy Miklós: Önarckép – szavakban Wim Wenders: Írások, beszélgetések
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Égi többszörös

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Szegény Avroszimov

A hitehagyott tollnok

Koltai Ágnes

 

Pesztyel ezredes pere a lovarda szomszédságában zajlik. A különös helyszín sajátos hangulatot kölcsönöz a tárgyalásnak. Egyszerre reális és irreális, fenyegető és teátrális a lódobogással és ütemes vezényszavakkal kísért kihallgatás. A délceg, büszke tisztek erőfitogtató felvonulását nézi napról napra Pesztyel, a fogoly, Avroszimov, az írnok és a Magas Bizottmány. A megingathatatlan forradalmi eszmékkel felrázhatatlan katonákban gyönyörködik a vizsgáló bizottság, Avroszimovot lenyűgözi az erő, a pompa, Pesztyel, akit kínozni akarnak vallatói e látvánnyal, összeszorított fogakkal, dacosan nézi áruló és közönyös bajtársait.

Gát György, a Bulat Okudzsava magyarul is megjelent kisregényéből készült Szegény Avroszimov rendezője szellemes, találó helyszínválasztással minősíti a dekabristák perét. Az üvegfallal elkülönített lovarda és kihallgatóterem egy politikai per – jól megválasztott – díszlete, egy ördögi bábjáték kerete, melyben a láthatatlan ceremóniamester, I. Miklós cár kénye-kedve szerint rángatja a bábukat, a félelmetes Tatyiscsev grófot, a hadügyminisztert éppúgy, mint a Magas Bizottmányt („az összes rendjelekkel, kitüntetésekkel”), Borovkovot, a kancellária szigorú vezetőjét, az alázatos Avroszimovot és a rebellis Pesztyelt.

A regénybeli pirospozsgás arcú, behemót Avroszimov Gát György cirkuszában neurotikusabb, nőiesebb figura. Szőke fürtjei, könnytől párás szemei („egymástól távol ülő kék szemében mindig ámulat, sőt rajongás tükröződött” – írta róla Okudzsava), félelemtől összekoccanó fogai lágy, puhány férfi benyomását keltik. Nyoma sincs kezdeti büszkeségének, önelégültségének. A tévéjáték Avroszimovja a kezdet kezdetén hitetlen, igaz ugyan, hogy írnokká avatásakor üdvözült mosoly ül ki arcára, de a néző nem ismerheti meg azt a vak buzgalmat, ami „világos fejjel, tiszta szívvel és nyugodt lélekkel” vezérelte a cár szolgálatába az ifjú nemest. Ivan Jevdokimovics Avroszimov, kétszáz jobbágy gazdája, a hivatali karrierre vágyó nemes tipikus figurája, a polgárosodásban megkésett, feudális Kelet-Európa kettős arcú, nemesi és polgári „hivatású” állampolgára. Az örökölt és – nagybátyja hőstettével – megszolgált társadalmi rang, a hazug, hamis erkölcsi máz gerjesztette féktelen cárimádat összeomlása nélkül érthetetlen Pesztyel iránti fellángolása. Bár akusztikailag kiválóan oldotta meg a rendező az írnokká avatást – az éles, pattogó vezényszavak jól érzékeltetik egy rideg, elidegenedett államapparátus kommunikációs készségét –, Avroszimov kezdeti buzgalmát, rajongását nem érzékelteti Gát György.

A Magas Bizottmány elé hurcolt Pavel Ivanovics Pesztyel, a dekabrista mozgalom radikális szárnyának vezetője, a köztársaság híve, a demokrácia, a nemzeti egyenjogúság szószólója valós történelmi figura. Ivan Avroszimov a képzelet szülötte. A dekabristák perének mellékszereplője, az önnön monumentalitásában tetszelgő orosz bürokrácia „tollnoka” nem írói szeszélyből nőtt regényhőssé. Avroszimov sorsa nemcsak egy erkölcsi válság tükre. Jóllehet Okudzsava azt a folyamatot követi nyomon, ahogy Avroszimov lelkében-fejében az isteni Cár Atyuska földi halandóvá, zsarnokká töpörödik, s az áruló ezredes hőssé magasztosul, regénye nem csak egy politikai pálfordulás, lelkiismereti lázadás leírása. A főhőssé előléptetett kis írnok, aki a „főasztaltól tisztes távolban, egy sarokban álló asztalkánál ült, és nem volt szabad megszólalnia, sőt oda sem dughatta az orrát”, osztálya, a nemesség politikai gondolkodását, 1825 előtti és 1826 utáni cselekvőképességét (-képtelenségét) szimbolizálja. A nemesi értelmiség eszméi nem találtak utat az orosz társadalom más rétegeihez. A kegyetlen megtorlásban felnyílt ugyan a nemesség szeme (a politikai tettek letéteményese a XIX. század eleji Kelet-Európában), de csak öngyilkos gesztusokra tellett tőle. 1826-ban egy írnok elhitte, hogy megmenti Pesztyelt, de csak torz, nevetséges akcióra futotta erejéből.

A tévéjátékból épp a „finomságok”, a konkrét történelmi szituáció mélységei hiányoznak, Pesztyel (Kun Vilmos) nem elég varázsos, Avroszimov (Andorai Péter) ostobán naiv. Kettejük – képileg amúgy sem látványos – „monológháborúja” túl teátrális.

Gát György bátran szakított viszont tévéjáték-hagyományainkkal. Nem színházat fényképez, az elektronika segítségével lazább szerkezetű, mozgalmasabb, vibrálóbb képi világú filmet rendezett. Kísérletei egy önálló, elektronikus dramaturgia megteremtésére a Szegény Avroszimov hangsúlyeltolódása ellenére is – figyelemre méltóak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/07 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7047