KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/november
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 2019 Filmodisszeia Jubileumi Filmvilág-est
• (X) : Emberi jogok fesztiválja Budapest Center for Resource Management
• A szerkesztőség : Nyolcvanöt éves Illés György
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: Az a bizonyos kép ott a falon... Tévé a romokban
• Muhi Klára: Helyzet van Beszélgetés a filmszakmáról
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szentek, szajhák, világvége Velence
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: Romlott húsok Rómája „Élettől duzzadó temető”
• Győrffy Iván: A tükrök városa Velence-filmek
TITANIC
• Varró Attila: Sifré-kódexek
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Bio-monitorok
• Herpai Gergely: Halál játékból Exitus CD ROM-ra

• Schubert Gusztáv: Napóleon a fiókban
• Forgách András: Kubrick karácsonya Tágra zárt szemek
• Takács Ferenc: Életre-halálra: dráma a bíróságon Tárgyalótermi klasszikusok
• Bodolai László: Törvénytől sújtva Tárgyalótermi filmek
• Ludassy Mária: Vérvád Ausztráliában Sikoly a sötétben
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Bölcsészek köve Az Alkimista és a Szűz
LÁTTUK MÉG
• Kömlődi Ferenc: New Rose Hotel
• Harmat György: Csodás álmok jönnek
• Máriássy Vanda: Lottózsonglőrök
• Nevelős Zoltán: Mocskos zsaruk
• Békés Pál: Dilisek vacsorája
• Mátyás Péter: Oltári nő
• Korcsog Balázs: Állj, vagy jövök!
• Köves Gábor: Fergeteges forgatás
• Tamás Amaryllis: Párosban a városban
• Pápai Zsolt: Három évszak
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Szuszinka

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Psycho

Janisch Attila

 

Iszonyatos látni a moziban pergő képeken azt az erőfeszítést, amit a filmkészítők arra szántak, hogy újrateremtsenek valamit, ami már létezik.

Szó szerint újraforgattak egy filmet, amely ma már legenda, műfaji, filmnyelvi alapvetés, a mozi-rettegés egyik fokmérője, és amellett egyszerűen remekmű. A forgalmazói ajánlás szerint az ezredvég ízléséhez igazították a mára már öregecske eredetit. Még ha csak ez történt volna. De valójában nem tettek mást, mint középszerű színészekkel újrajátszatták a valamikori szerepeket. Újra berendezték az azóta (figyelem!) múzeummá, zarándokhellyé vált eredeti helyszíneket. A berendezési tárgyakat szigorúan ugyanazokból a raktárakból válogatták és a ruhákat is hasonlóra szabták. A kamerát pontosan ugyanoda tették, ahová az eredeti gondolat megálmodta azt. S talán még a napnak is hasonló szögben kellett sütnie, mint akkor, vagy ha nem, hát magas létrát hoztak és felküldtek valakit, hogy jobb beesési szögre bírja a renitenskedőt.

Így készült ez az ezredvégi psycho. A címet ezesetben illő csupa kisbetűvel írni, minthogy ez nem cím, hiszen nem nevez meg semmit.

Psycho – filmcímként csak egyetlen műre érvényes továbbra is. Psycho csak egy van. 1959-ben készült, és az alkotó jogán egy Alfred Hitchcock nevű rendező tulajdona. Janet Leigh és Anthony Perkins színészek és Bernard Herrman zeneszerző osztoznak a rendezővel e tulajdonjogon, és kisrészvényesként az a sok millió néző, aki tulajdonjogot vett, azzal, hogy megvásárolta jegyét a filmre.

A kisbetűs psycho rendezőjét Gus Van Santnek hívják. Kisstílű tolvaj, aki előbb talán csak másolatot kívánt készíteni a műtárgyról, de később olyan ostoba volt, hogy saját másolatát lopta el.

Most ezt mutogatja úgy, mintha az övé lenne. Nem tudja, hogy ami van, az létezik. Azt nem lehet ellopni. Nem lehet megszüntetni. Nem lehet átírni. Lehet lekaparni egy műtárgyról az eredeti alkotó-tulajdonos nevét, de a mű mégis az övé marad. A tolvaj lelepleződik. Lehet ügyes másolatot is készíteni és ráírni az eredeti alkotó nevét. Félő, hogy lesz valaki, akinek még a hamisítónál is jobb a szeme: a csaló lelepleződik. De aki csalóként vacak másolatot készít, majd a saját nevét írja a hamisítványra, azt már nem is kell leleplezni. Azon az egész világ röhög.

„Vigyázat, csalok!” - figyelmeztet az igazi bűvész, de hiába lessük, mit csinál, nem látjuk a trükköt. Gus Van Sant szájából 1998-ban így szól a mondat: „Vigyázat, tehetségtelen vagyok!”

És igaza van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3967